Fellendülőben a számítógépes játékipar

2004. április 13.
1.7671
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Hírblock profilja, adatai
Hírblock
Miközben a zenei- és a filmipar világszerte forgalomcsökkenésről panaszkodik, a számítógépes játékipar két viszonylag gyenge év után a fejlődés egyértelmű jeleit mutatja.

A nagy játékszoftver-fejlesztők, a japán Sega, az amerikai Activision és THQ nemrégiben emelték meg éves eredmény előrejelzéseiket. Az általános gazdasági konjunktúra gyengesége még szorítás alatt tartja a játék ágazatot is, középtávon azonban fejlődési kilátásai óriásiak.

A DFC Intelligence piackutató vizsgálatai szerint 2003-ban a személyi számítógépekre írott és a játékkonzolokon futó játékok forgalma rekord szintet, 23,2 milliárd dollárt (19,2 milliárd euró) ért el az előző évi 20,7 milliárd dollár után. A forgalom így már közel megegyezik a filmiparéval. 2008-ig a DFC szerint a játékipar értékesítési árbevétele legalább 33,4 milliárd dollárra emelkedik, így a zeneipar forgalmát is beéri.

A film- és zeneiparral folytatott kooperáció keretében már jelenleg is gyakorta a játékipar diktálja a feltételeket. A filmcsillagok és zenészek manapság már maguk igyekeznek elérni szerepeltetésüket számítógépes játékokban, holott néhány éve ezt még méltatlannak találták volna. Ennek megfelelően magas önbizalommal rendelkezik a világpiac 25 százalékát birtokló Electronic Arts (EA) számítógépes játékfejlesztő vállalat. "A világ legnagyobb és legjobb szórakoztatóipari vállalata leszünk" - jelentette ki Lawrence Probst a cég elnöke. Az olyan nagy szórakoztatóipari cégekhez mérve azonban, mint a Disney, a Viacom vagy a Time Warner, a forgalom azonban még mindi szerénynek tekinthető.

Mialatt a kisvállalkozásokat szépen sorban bekebelezik a nagyok, mások meg a túlélésért küzdenek a sikerjátékok egyre magasabb fejlesztési költségei miatt, az EA a márciusban végződött 2003/04-es pénzügyi évére vonatkozóan nyereség és forgalom növekedésről számolt be. Az értékesítési árbevétel 44 százalékkal 2,5 milliárd dollárra, a nyereség pedig 212 százalékkal 317 millió dollárra ugrott. Piaci tőkeértéke alapján az Európában alig ismert amerikai vállalat a Microsoft, az Oracle és a SAP után a világon a negyedik legnagyobb szoftverfejlesztőnek számít.

A játékfejlesztői szakmának a szórakoztatóipar egészén belül betöltött szerepét jól érzékelteti, hogy mialatt az EA "Madden 2004" számítógépes futball játéka tavaly 236 millió dollárt hozott az Egyesült Államokban, addig a "Terminator III" mozifilm mindössze 149 milliót.

A brit piac után a második legnagyobb európai számítógépes piacot, a németországit "messze elmaradottnak" tartja az EA közép-európai igazgatója, Jens Uwe Intat, különösen a konzoljátékok piacán. Lengyelországban, Magyarországon és Csehországban az EA az elkövetkező három év folyamán 30 millió euróra meg kívánja háromszorozni. Nagy reményeket fűznek a nagyfelbontású televíziós készülékekhez és a mobiltelefonos játékokhoz. A szakma terjeszkedni kíván az egyszerűbb és családiasabb játékok felé, mivel jelenleg a számítógépes játékok 80 százalékban a fiatal férfiakat és fiúkat kötik le.
2 hozzászólás

italianman

11 éve, 7 hónapja és 24 napja

Konzolon nem tudom mi a helyzet.

válasz erre

italianman

11 éve, 7 hónapja és 24 napja

Most meg pont ellenkezőleg.

válasz erre
 
legutóbbi hozzászólások
 
Maniac profiljamarco profilja