Feldarabolják az Infineont

2005. november 19.
1.7601
Advertisement
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Hírblock profilja, adatai
Hírblock
Feldarabolják a német Infineon félvezetőgyártót: a DRAM memórialapkák gyártását 2006 közepéig leválasztják, és az új céget is tőzsdére viszik, így döntött a cég felügyelőbizottsága csütörtökön.

Ezzel a konszern a jelenlegi forgalmának mintegy negyedétől válik meg, és az így jelentősen zsugorodó Infineon az autóipar és a távközlés számára gyártott termékeire összpontosít majd. Az új memórialapka-konszern székhelye is Németországban lesz, a cég technológiai fejlesztőközpontja is Drezda marad, és az új cég vezetője is az Infineon DRAM részlegének eddigi főnöke lesz.

A piac pozitív hírként értékeli a leválasztást, és maga az Infineon is úgy véli, hogy mindkét egységnek jók a jövőbeni kilátásai.

Az Infineon pénteken teszi közzé szeptemberrel zárult üzleti éve eredményeit.

Augusztusban röppent fel a hír, hogy az Infineon Technologies meg akar válni veszteséges DRAM-gyártásától. A WirtschaftWoche gazdasági hetilap azt írta, hogy "a színfalak mögött gőzerővel folyik a részleg leválasztásának előkészítése, a kiszervezésre még az év vége előtt sor kerülhet." Az Infineon szóvivője akkor elzárkózott a sajtóértesülés kommentálásától, hangsúlyozta viszont, hogy cége a DRAM gyártási tevékenység belső leválasztásán gondolkodik.

A tavalyi, pozitív fordulat után a világ ötödik számú lapkagyártója, az Infineon az idén újra bajba került. A júniussal zárult harmadik üzleti negyedévben az Infineon üzemi mérlegében 234 millió eurós hiány volt, az előző negyedévinek a duplája, mivel a vivőtermékek, a memória-áramkörök piaci áresesése jóval nagyobbnak bizonyult a feltételezettnél. Tavaly 2 millió eurós többlet volt az üzemi mérlegben a harmadik pénzügyi negyedévben. A negyedév 1,6 milliárd eurós forgalma 16 százalékkal maradt el az előző évitől és közel azonos volt az előző negyedévivel. Adó után 240 millió eurós veszteség keletkezett az előző negyedévi 114 milliós veszteség után.

A Daiwa Institute of Researchnél úgy vélik, hogy a DRAM áramkörök kínálata az idén összességében 2-3 százalékkal haladja majd meg a keresletet, de nem biztos, hogy az árak még az idén elérik a 3,00 dolláros fedezeti pontot, amely alé süllyedtek év közben. Az árszintet az új generációs modellek emelhetik az év végétől.

A DRAM áramkörgyártók jó évet zártak tavaly. Az irányadó 256 megabites DDR lapka ára tavaly áprilisban átlépte a 6 dollárt, majd visszaesett, de a negyedik negyedévben még 4,52 dollár volt.

Az előző, tavaly szeptemberrel zárult üzleti évben az Infineon adózott eredménye 61 millió euró volt a 2003-as, 435 millió eurós veszteség és a 2002-es, 1,021 milliárd eurós veszteség után. A 2001. szeptemberrel zárult üzleti évben az adó után veszteség 592 millió euró volt. A cégnek utoljára 2000-ben volt adózott eredménye, akkor 1,126 milliárd euró.

Az előző, tavaly szeptemberrel zárult üzleti évben az Infineon üzemi mérlege 314 millió eurós többletre váltott az előző évi, 344 milliós hiányról, a bevétele 7,195 milliárd euróra emelkedett 6,152 milliárdról.

Az év során sikerült növelni a legkorszerűbb, legkeresettebb félvezetők termelését, eladták az száloptikai üzletágat, és fejlesztették a portugáliai és a kínai termelésüket, ezek és a viszonylag jó piaci árak járultak hozzá a fordulathoz a cég jövedelmezőségében.

Kapcsolódó linkek:
Infineon Technologies
nincs még hozzászólás

 

kapcsolódó hírek, cikkek

Nincsenek kapcsolódó cikkek.

 
legutóbbi hozzászólások
 
marco profiljaXTomiX0029 profilja