Februárban PC-re is megjelenik a Final Fantasy XII: The Zodiac Age

2018. január 12.
1.5291
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Maniac profilja, adatai
Maniac
A Square Enix bejelentette, hogy nem kell sokáig várniuk a PC-s játékosoknak arra, hogy megkaparinthassák maguknak a Final Fantasy XII: The Zodiac Age című szerepjátékot, a legendás JRPG HD feldolgozása ugyanis februárban erre a platformra is beroboghat majd.

Hogy egészen pontosak legyünk, minderre február 1-jén kerülhet majd sor, és a Square Enix egy sor extrával vértezi fel ezt a változatot, így a 60fps és a 21:9-es képarány mellett teljes kontroller-támogatás vár ránk, ami mellett szabadon válogathatunk a háttérben felcsendülő zenékből, de lesz benne New Game+ és New Game- játékmód is.

A Final Fantasy XII: The Zodiac Age egyébiránt óriási sikernek örvend PlayStation 4-en, ezáltal már az első hetekben több mint 1 millió példányt szállítottak le belőle a boltok polcaira.
Final Fantasy XII: The Zodiac Age című szerepjátékot, a legendás JRPG HD feldolgozása ugyanis februárban erre a platformra is beroboghat majd.'>
4 hozzászólás

Imperator

6 éve, 9 hónapja és 21 napja

Ronalddo írta:
Nem veszem fel a fonalat a milliomodik résznél...
Csakhogy minden számozott rész egy teljesen új világ, történet, szereplők, semmi köze nincs a korábbi vagy későbbi részekhez.

válasz erre

Ronalddo

6 éve, 9 hónapja és 21 napja

Nem veszem fel a fonalat a milliomodik résznél...

válasz erre

totyak

6 éve, 9 hónapja és 21 napja

Szépen lassan átpakolnak minden részt pörszonál komputerre is röhögő smiley

válasz erre

Santonio

6 éve, 9 hónapja és 21 napja

Ideje volt! meglepett smiley

válasz erre
Final Fantasy XII: The Zodiac Age
14.990 Ft-tól
kövesd a játékot!
 
legutóbbi hozzászólások
 
marco profilja