Februárban konzolokra is megérkezik a Draugen című zseniálisan hangulatos kalandjáték

2020. január 30.
3.3461
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Maniac profilja, adatai
Maniac
A Red Thread Games bejelentette - ők álltak a nagyszerű Dreamfall Chapters mögött -, hogy miután nem okozott túl nagy felfordulást tavaly májusban a Draugen PC-s változata, ezért most úgy döntöttek, hogy konzolokon is szerencsét próbálnak.

Bár több díjat is bezsebeltek, a norvég fejlesztők remekműve azonban sokkal több figyelmet érdemelt volna, ennek megfelelően február 21-én PS4-re és Xbox One-ra egyaránt beroboghat majd az alkotás, mely a norvég fjordok csodálatos világába kalauzol el minket egy detektívpáros, valamint tonnányi rejtély oldalán.

Az 1923-ban játszódó történetben Edward Charles Harden, egy Norvégiába érkező amerikai utazó felett vehetjük át az irányítást, aki elveszett testvére után nyomoz, kalandja során pedig Lissie, egy enigmatikus fiatal lány lesz a segítségére, akivel igencsak szuper párost alkotnak majd.

Nézd nagyban ezt a videót!



Draugen PC-s változata, ezért most úgy döntöttek, hogy konzolokon is szerencsét próbálnak.'>
2 hozzászólás

Patrik94

4 éve, 7 hónapja

Érdekes hogy mennyire nem ismert, pedig nem tűnik rossznak. meglepett smiley

válasz erre

VaPe

4 éve, 7 hónapja

De tök jó! meglepett smiley Nekem ez teljesen kimaradt eddig.

válasz erre
Draugen
nincs ár
kövesd a játékot!
 
legutóbbi hozzászólások
 
marco profiljaDav2377 profilja