F.E.A.R. 2: Project Origin: Csak jövőre hámozunk demonstrációs Almát

2008. december 01.
3.5251
Advertisement
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Maniac profilja, adatai
Maniac
Iszonyatos huzavona van a F.E.A.R.

második epizódja körül, már a bejelentés óta. Először ugye Project Origin néven futott az egész projekt, majd nagy örömünkre megkapta a méltó F.E.A.R. nevet is, aztán szembesültünk azzal a ténnyel, hogy ebben az évben már nem fogunk játszani vele. Ezt mind lenyeltük, sőt szinte természetesnek vettük. Viszont a fejlesztők megígérték, hogy ha a teljes játékkal ugyan nem is, de a demonstrációs anyaggal mindenképpen mélyebb ismeretséget köthetünk még ebben az évben. Hát ez az, ami a Monolith szerint mégsem fog összejönni és ezért most szomorúak vagyunk.

Azért annyira nem kell kétségbe esni, hiszen nem végleg törölték el a kipróbálható verziót, csak elcsúsztatták egy hónappal. Az eredeti tervek szerint ebben a hónapban kellett volna eljutnia mindenkihez az anyagnak, az új felállás szerint pedig majd csak valamikor január tájékán vághatunk bele a kilátástalan Alma-üldözésbe. Kárpótlásként minden bizonnyal hamarosan érkezni fog egy-két videó, viszont ha hiányosak ismereteid a játékkal kapcsolatban, javaslom keress vissza bátran híreink között, hiszen az alkotás minden fontos momentumáról írtunk már...
nincs még hozzászólás

F.E.A.R. 2: Project Origin
nincs ár
kövesd a játékot!
 
legutóbbi hozzászólások
 
Kisember001 profiljaKisember001 profiljamarco profilja