Farmerama: Már több, mint négymillió felhasználó farmerkodik

2010. május 17.
9.3881
Advertisement
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Lilith profilja, adatai
Lilith
Már több, mint négymillió felhasználóval büszkélkedhet a népszerű böngészőjáték, ami a Bigpoint kiadó által 2009-ben jött létre.

A szoftver igazán sikeresnek mondható, hiszen két héttel ezelőtt még hárommillió virtuális gazdasággal rendelkezett, most azonban az adatok is arról árulkodnak, hogy egyre több játékos csatlakozik a farmerek világába. A hamburgi Bigpoint kiadó mindent megtesz annak érdekében, hogy népszerűsítse a termékét, ezért masszív reklámkampányok lebonyolításában is részt vesznek.

Az alkotásban az a felhasználók célja, hogy egy virágzó gazdaságot építsenek fel, termeszthetnek gyümölcsöket, zöldségeket, tenyészthetnek állatokat és folyamatosan bővíthetik a saját épületeiket. A produktum szeretné megdönteni a Bigpoint kiadó másik két matériájának rekordjait is (a lövöldözős DarkOrbit jelenleg 37 millió játékossal rendelkezik, míg a Seafight 28 millióval), de ez beletelik még egy kis időbe, mire az említett programokat megelőzi a tanyasi végtermék. A kiadó nagyon pozitívan áll hozzá az egész alkotáshoz, hiszen szerintük már nem kell sokat várni arra, hogy a valósághű világ elérje az ötmilliós felhasználói számot.
45 hozzászólás

Vendég

14 éve, 5 hónapja és 6 napja

banadam21 és szomszéd kelene jelekezöket várom!!

válasz erre

Vendég

14 éve, 5 hónapja és 11 napja

hello ha valaki tud végtelen farmeraranyt és csengöpengöt az lécives irja meg nekem az email cimemre
__________________________________________
szétrombolták a farmomat azért kellene mosolygó smileyszomorú smileykacsintó smiley

válasz erre

Vendég

14 éve, 5 hónapja és 11 napja

én 87 szintű vok

válasz erre

Vendég

14 éve, 6 hónapja és 2 napja

hello királylesz gazda vagyok és küldjetek már végtelen
farmarany és vételen csengőpengő kódot lécikacsintó smileykacsintó smiley

válasz erre

Vendég

14 éve, 6 hónapja és 3 napja

Nagyon jó ez a játék!!(a világ legjobb online játéka)menő smileymenő smileynyelvnyújtó smileykacsintó smiley

válasz erre

Vendég

14 éve, 6 hónapja és 25 napja

Vendég írta:
valaki tud ajándék kódot ha igen légyszi irjátok meg köszönömmenő smileyröhögő smileymenő smiley
Ird be a GOOGulba

válasz erre

Vendég

14 éve, 6 hónapja és 25 napja

Vendég írta:
aki tud véktelencsngőpengő kodot meg véktelen farmerarany kodot az irjon de gyorsan léci léci
Bárcsak tudnék ilyen kódok

válasz erre

Vendég

14 éve, 6 hónapja és 25 napja

Vendég írta:
Matyika0516 a felhasználónevem.Szomszédok kellenek!!!röhögő smiley
Hányas vagy??

válasz erre

Vendég

14 éve, 6 hónapja és 25 napja

valaki tud ajándék kódot ha igen légyszi irjátok meg köszönömmenő smileyröhögő smileymenő smiley

válasz erre

Vendég

14 éve, 6 hónapja és 27 napja

Vendég írta:
halló tudsz adni ojan felhasználókat améket máe ellhagyták
röhögő smiley
szergely97 a nevemkacsintó smiley

válasz erre

Vendég

14 éve, 7 hónapja és 3 napja

halló tudsz adni ojan felhasználókat améket máe ellhagyták
röhögő smiley

válasz erre

Vendég

14 éve, 7 hónapja és 5 napja

aki tud véktelencsngőpengő kodot meg véktelen farmerarany kodot az irjon de gyorsan léci léci

válasz erre
1234a(z) 4 -ből
 
legutóbbi hozzászólások
 
Botyi profiljamarco profilja