Farmerama: Már több, mint négymillió felhasználó farmerkodik

2010. május 17.
9.3981
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Lilith profilja, adatai
Lilith
Már több, mint négymillió felhasználóval büszkélkedhet a népszerű böngészőjáték, ami a Bigpoint kiadó által 2009-ben jött létre.

A szoftver igazán sikeresnek mondható, hiszen két héttel ezelőtt még hárommillió virtuális gazdasággal rendelkezett, most azonban az adatok is arról árulkodnak, hogy egyre több játékos csatlakozik a farmerek világába. A hamburgi Bigpoint kiadó mindent megtesz annak érdekében, hogy népszerűsítse a termékét, ezért masszív reklámkampányok lebonyolításában is részt vesznek.

Az alkotásban az a felhasználók célja, hogy egy virágzó gazdaságot építsenek fel, termeszthetnek gyümölcsöket, zöldségeket, tenyészthetnek állatokat és folyamatosan bővíthetik a saját épületeiket. A produktum szeretné megdönteni a Bigpoint kiadó másik két matériájának rekordjait is (a lövöldözős DarkOrbit jelenleg 37 millió játékossal rendelkezik, míg a Seafight 28 millióval), de ez beletelik még egy kis időbe, mire az említett programokat megelőzi a tanyasi végtermék. A kiadó nagyon pozitívan áll hozzá az egész alkotáshoz, hiszen szerintük már nem kell sokat várni arra, hogy a valósághű világ elérje az ötmilliós felhasználói számot.
45 hozzászólás

Vendég

14 éve, 1 hónapja és 9 napja

kód:totuipo

válasz erre

Vendég

14 éve, 2 hónapja és 8 napja

KÓDOK!!!!! ilovecake mashable schule !!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!! tuti jók

válasz erre

Vendég

14 éve, 2 hónapja és 8 napja

valakit fel akarok venni farm..... ra légyszi jelöljetek tojas98 vagy ide agyátok má meg a tieteketmeglepett smiley

válasz erre

Vendég

14 éve, 3 hónapja és 4 napja

sziasztok!Nem tudjátok hogyan lehet kódokat szerezni? légyszíves írjátok meg!mosolygó smiley

válasz erre

Vendég

14 éve, 3 hónapja és 4 napja

légyszi milyen Kódok vannak????mondjátok meg légyszikacsintó smiley

válasz erre

Vendég

14 éve, 3 hónapja és 4 napja

sziasztok van más KÓDIS???röhögő smileymenő smiley

válasz erre

Vendég

14 éve, 3 hónapja és 12 napja

milyen hülyeség ezmeglepődött smileymeglepődött smileymeglepődött smileymeglepődött smileymeglepődött smileymeglepődött smileymeglepődött smileymeglepődött smileymosolygó smileymosolygó smileymosolygó smileymosolygó smileymosolygó smileyszomorú smileyszomorú smileyszomorú smileyszomorú smileymeglepett smileymeglepett smileymeglepett smileynyelvnyújtó smileynyelvnyújtó smileykacsintó smileykacsintó smileyröhögő smileyröhögő smiley

válasz erre

Vendég

14 éve, 3 hónapja és 27 napja

sziasztok.a nevem vizicickánykák.
nem tudtok valamilyen kodot küdenni???
leszhely létszives csk 50 szintüek jelöjenek
51 szintü vagyok.

menő smileyröhögő smiley

válasz erre

Vendég

14 éve, 4 hónapja és 4 napja

Inkább a Mama Banana, Dominika egyik kedvenc piája!röhögő smiley Na az jó!mosolygó smiley

válasz erre

Vendég

14 éve, 4 hónapja és 4 napja

szerintetek jó a bahamarama??nyelvnyújtó smiley

válasz erre

Vendég

14 éve, 4 hónapja és 12 napja

röhögő smiley

válasz erre

Vendég

14 éve, 4 hónapja és 13 napja

i

válasz erre
1234a(z) 4 -ből
 
legutóbbi hozzászólások
 
marco profilja