Farmerama: Már ötmillióan gazdálkodnak a virtuális farmon

2010. június 04.
54.0001
Advertisement
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Lilith profilja, adatai
Lilith
Az online játszható, ingyenesen elérhető farmerprogram napról-napra egyre több játékost vonz a virtuális gazdálkodás világába.

A tanyasi szimulátor a mai napon már ötmillió felhasználóval büszkélkedhet és ez a szám egyre csak gyarapszik, hiszen két hét alatt több, mint egymillióan csatlakoztak a Farmerama birtokaiba. Amikor a hamburgi Bigpoint kiadó tavaly decemberben a tesztfázis befejezése után kibocsájtotta a produktumot, sokan úgy tekintettek rá, mintha csak egy utánzat lenne a sok szimulációs szoftver közül.

Azonban a felhasználók legnagyobb meglepetésére a termékről mégis kiderült, hogy egyedi, hiszen egyre többen regisztráltak a virtuális mezőgazdaság világába és az öt millió játékos is azt igazolja, hogy az alkotás elsöprő sikert aratott az internetes tanyasi szimulációs matériák terén. Még csak két hét telt el azóta, hogy bejelentették a négymilliós felhasználói számot, ha ez így folytatódik, akkor év végén az is elképzelhető, hogy több, mint tízmillióan fognak gazdálkodni a Farmerama böngészőjátékban. A matéria legnagyobb konkurenciája az internetes késztermékek közül a My Free Farm, amely a versenytársánál egy lépéssel előrébb jár.
186 hozzászólás

Vendég

14 éve, 3 hónapja és 19 napja

bocs roszul irtam ha valaki 1 egész tortát küld ere a névre:röhögő smiley:röhögő smiley anak meghálálom csak az első 5 nek tudom meghálálni ugyan ugy egy egész tortévalmenő smiley

válasz erre

Vendég

14 éve, 3 hónapja és 19 napja

hali ha valaki 1 egész tortát küld nekem viszonzom sziveségét ugyan ugymenő smiley

válasz erre

Vendég

14 éve, 3 hónapja és 23 napja

kacsintó smileymeglepődött smileymenő smileymeglepődött smileyröhögő smileyszomorú smileymeglepett smileynyelvnyújtó smileymeglepett smileyszomorú smileymosolygó smileymenő smileymeglepődött smileyröhögő smiley

válasz erre

Vendég

14 éve, 4 hónapja és 1 napja

Vendég írta:
mit jelent az hogyha azt irja ki amikor be akarok lépni a farmomba:egy adminisztrátor kizárt /az mit jeleni/szomorú smileyszomorú smileyszomorú smileymeglepett smiley
nagy ****tkacsintó smileykacsintó smileykacsintó smileykacsintó smileykacsintó smileykacsintó smileykacsintó smiley

válasz erre

tiger1113

14 éve, 4 hónapja és 3 napja

tud valaki kódot?Köszi

válasz erre

Aj Styles

14 éve, 4 hónapja és 6 napja

röhögő smiley

válasz erre

Vendég

14 éve, 4 hónapja és 7 napja

valaki tud 2011 ajándékkódot?
ha tucc léc írjmosolygó smiley

válasz erre

Vendég

14 éve, 4 hónapja és 7 napja

Az a hülye kölyök feltörte a farmeramát!meglepődött smileymeglepődött smileymeglepődött smiley
Cak szólok mindenkinek belépett a farmjába!

válasz erre

Aj Styles

14 éve, 4 hónapja és 12 napja

röhögő smiley de komoy játékmosolygó smiley

válasz erre

Vendég

14 éve, 4 hónapja és 14 napja

hello...
ha akkaejatok tudni a mai kodot...
csak barkacscucot kell kuldened...
2011.jan.5

válasz erre

Vendég

14 éve, 4 hónapja és 14 napja

egy kis hülye fertörte a farmomat segitenétek megtalálni meglepődött smileyconfused:

válasz erre

Vendég

14 éve, 4 hónapja és 15 napja

sziasztok adventin kodot kűlgyetek mán kőszi pusziröhögő smiley

válasz erre
3456789a(z) 16 -ből
 
legutóbbi hozzászólások
 
Botyi profiljaGargameth profiljamarco profilja