PCXBOX360PS3PS VitaWII3DS

Fallout: New Vegas 18 éven felülieknek

Scal2010. augusztus 29.Multiplatform
2.548 olvasás3 hozzászólás
fallout, vegas, éven, felülieknek
Szinte hihetetlen mi minden kell ahhoz, hogy beleverjék a kiadók fejébe, hogy mi is a jó játék.
Fallout: New Vegas 18 éven felülieknek - 1

Fallout: New Vegas 18 éven felülieknek - 1


Ahhoz képest, hogy az első Fallout már 13 éve megjelent, és hogy a Tactics után cirka 8 évet kellett várni az újjászületett csodára, utána már zsinórban jöttek a modok, DLC-k, különféle kiadások. Idén pedig már itt is van az új helyszín Las Vegas. Kicsit másképp, kicsit kopottan, kicsit rozsdásan, kicsit radioaktivitástól ragyogva, de mi így szeretjük, ahogy van. Igaz?

A Fallout 3 bizony nem ment a szomszédba egy kis erőszakért, de bizony volt egy dolog amiben nem ért fel a nagy elődhöz. Ez pedig a felnőttes tartalmak sugallása. Egy olyan világban ahol bizony bármit meg kell tenni a mindennapi megélhetésért igen csak kevés nő választotta a legősibb mesterséget. És az első részben, - ugyan ezt az akkori technika színvonala nem tette lehetővé - ha nem is láttuk, de legalább hangsúlyozták a készítők, hogy a játékos most éppen kikapcsolódik. Ilyenkor a képernyő elsötétedett és megcsappant a nuka-kóla kupak készletünk. Ehhez képest a harmadik részben gyilkolászhattunk kedvünkre, fröcsöghetett a vér, recseghetett a csont, de sehol egy női fedetlen kebel.

Az ESRB már most felháborodott képviselői szerint a New Vegasban biztosan igénybe vehetünk speciális szolgáltatásokat robot kéjhölgyektől, legalábbis ezt sugallják bizonyos mondatok. Szép, szép, de hol maradnak a cicababák?

A Játék október 19-én érkezik X360-ra, Ps3-ra valamint PC-re.
Kedvencek közé
3 hozzászóláskövesd rss-ben!

                   
Vendég

Mizu haver kik mivan veletek

#3 • 1 éve, 9 hónapja és 23 napja
Vendég

Mizu haver kik mivan veletek

#2 • 1 éve, 9 hónapja és 23 napja
Vendég

Mizu haver kik mivan veletek

#1 • 1 éve, 9 hónapja és 23 napja

Kapcsolódó játék

Legfrissebb blogokÍrj blogot most!

Blacklight Retribution - f2p FPSNeurotic • Pár napja hallottam egy ingyenesen játszható fps-ről hát gondoltam kipróbálom. Videók...

Portal 2 update pályaszerkesztővel!Neurotic • Igen, itt van megérkezett! Örülhetünk is és nem is! Végre megérkezett a Portal 2...

Chime - Érdekes puzzle játék 1 Euróért a steam-en!Neurotic • Talán kezeltetnem kéne a steam-es akciókra való rámozdulásaimat, biztos van erre valami...

Fórum

Top fórumok

1
Játék-Folytasd a szót6.805 hozzászólásOfftopic

2
Asszociációs Játék6.141 hozzászólásOfftopic

3
Raiden OffTopic1.645 hozzászólásOfftopic

4
Fülig Jimmy and Marduk's Topic1.479 hozzászólásOfftopic

5
GTA: San Andreas988 hozzászólásHozzászólás cikkekhez

6
Call Of Duty 2 Wh!!!!!!!739 hozzászólásFelhasználói fórumok

Klikk ide az utolsó 20 hozzászóláshoz!

Közösségi oldalak

Szavazás

Szerinted van értelme a játékok HD verzióinak?

  •  Mindenképp, jó őket újrajátszani HD-ben
  •  Játéka válogatja, de általában van értelme
  •  Legtöbb játéknál semmi értelme
  •  Abszolút nincs értelme

Összes szavazat884
Összes hozzászólás15

Chat kikapcs
DrBala profiljaCpt_Nihil profiljaNeurotic profiljaRED profiljamarco profiljafabre profiljarastachris22 profiljarDAVE profilja