Fallen Enchantress néven készül az Elemental: War of Magic első kiegészítője

2011. január 13.
2.1621
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Maniac profilja, adatai
Maniac
A Stardock csapata a mai napra virradóra végre bejelentette, hogy hamarosan bővülni fog a műhelyükben elkészült Elemental: War of Magic, lévén már javában készülődik az első kiegészítőlemez a játékhoz, amely egy igazán rajongóbarát darab lesz, mindezt pedig nem csak tartalma miatt állíthatjuk biztosan, hanem azért is, mert a csapat úgy döntött, aki 2010 vége előtt megvásárolta az alapjátékot, az teljesen ingyen juthat majd hozzá az expanzióhoz is.

A Fallen Enchantress címre keresztelt bővítményre márpedig érdemes lesz rástartolniuk a fanatikusoknak, lévén számtalan aprósággal egészíti ki az alapokat, így a szokásos új varázslatok és fejlesztések mellett új területek is kapcsolódnak majd a War of Magic világához.

Bár pontos megjelenési dátumunk nincs, azt már biztosra vehetjük, hogy a csomag még az idén, valamikor a második negyedévben kerülhet a boltok polcaira, ennél közelebbit azonban egyelőre még sajnos nem osztott meg velünk a Stardock brigádja, így várjunk tovább türelemmel.
2 hozzászólás

Aj Styles

14 éve, 5 hónapja

hát ja sztem ismosolygó smiley

válasz erre

totyak

14 éve, 5 hónapja

Nem ismerem a játékot, de ez az ingyenesség a korán vásárlóknak nagyon szimpatikus.

válasz erre
 
legutóbbi hozzászólások
 
marco profilja