Fable III: Befutott az achievement-lista

2010. szeptember 22.
3.7101
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Maniac profilja, adatai
Maniac
Éppen a minap sikerült bemutatni nektek egy videót a Fable III gyűjtői kiadásáról, amiben a Lionhead egyik munkatársa csomagolta ki számunkra az alkotás ezen változatát, hogy lássuk, mire is számítsunk a kicsit drágább, ámde szemrevalóbb és vaskosabb verzió megvásárlását követően.

Jutott azonban mára is egy kis friss információ az alkotással kapcsolatban, történt ugyanis, hogy az illetékesek úgy gondolták, itt az ideje bemutatni a harmadik Fable achievement-listáját is.

A gondolatokat aztán tettek követték, most pedig ott tartunk, hogy a hír végén magad is áttekintheted a teljes listát, amit természetesen kizárólag angol nyelven közlünk, és óva intünk minden spoiler-érzékeny játékost az áttekintéstől, lévén néhány apróságról már idejekorán leránthatja a leplet az alábbi felsorolás, így például küldetésekről, eddig nem ismert opciókról, és a sort még hosszan lehetne folytatni. A Fable III október 29-én lát napvilágot Xbox 360-ra, majd egy későbbi időpontban PC-re is. Ha kíváncsi vagy a játék végleges achievement-listájára, erre parancsolj:

The Guild Seal (10) - Unleashed your heroic potential
And So it Begins (20) - Win the support of the Dwellers
Swift Justice (20) - Win the support of the Swift Brigade
The Resistance (50) - Win the support of Bowerstone
Distant Friends (20) - Win the support of Aurora
The Ruler of Albion (80) - Become the ruler of Albion
For Albion! (80) - Spoiler locked
Save the Princess! (10) - Discover 50 locations
Ghost Brothers (10) - Make sure Sam and Max get home in time for tea
The Dark Sanctum (10) - Reinstate an ancient, evil temple
Island Paradise (10) - Establish the island of Driftwood
Knight Jumps Chesty (10) - Defeat Chesty at his own game
Coronation Chicken (10) - Perform a royal judgement while dressed as a chicken
Spellweaver (5) - Combine two gauntlets to cast a "woven" spell
Archmage (20) - Cast all 15 possible spell combinations
Total Warrior (10) - Kill enemies with melee, ranged and spell attacks
Pull! (10) - Send an enemy flying into the air and kill him while he's airborne
Gunning for Glory (20) - Kill 500 enemies using firearms
If it Bleeds, We Can Kill It (20) - Kill 500 enemies using melee weapons
Wizard's Revenge (20) - Kill 500 enemies using magic
Super Hero (50) - Fully upgrade your Melee, Ranged, and Magic abilities on the Road to Rule
You Can't Bring Me Down (50) - Complete Fable III without being knocked out in combat
My Weapon's Better Than Yours (25) - Complete 3 unique upgrades on one of the legendary weapons found around Albion
I Am the Keymaster (30) - Collect all 50 Silver Keys and 4 Gold Keys
Flower Power (30) - Collect all 30 Auroran flowers
Gnome Invasion (30) - Destroy all 50 gnomes
Brightwall Book Club (30) - Collect all 30 rare books for the Brightwall Academy
Digger (15) - Dig up 50 items
We Need Guns, Lots of Guns (20) - Collect all 50 legendary weapons
Fashion Victim (20) - Collect every item of clothing
He's a Woman. She's a Man (5) - Wear a full set of clothing intended for the opposite sex
Dye Hippie, Dye (5) - Dye each part of an outfit you?re wearing a different color and have long hair
Hand in Hand (5) - Hold hands with someone
Long Distance Relationship (10) - Get married to another Xbox Live player
Cross-Dimensional Conception (10) - Have a child with another Xbox Live player
Render Unto Caesar (30) - Complete Render Unto Caesar
Online Merger (10) - Enter into a business partnership with another Xbox Live player
Barrel of Laughs (10) - Kill 30 enemies with explosive barrels
We Can Be Heroes (10) - Earn 1000 gold in henchman wages in another hero's world
Kaboom! (10) - Score 2000 on the Mourningwood Fort mortar game
Lute Hero Tour (10) - Play in each town as a 5 star lute player
Touched by a Hero (10) - Use touch impressions to interact with 20 different people
Popularity Contest (15) - Make 20 friends
Remodeling (10) - Remodel 5 different houses by changing the furniture
Magnate Personality (50) - Build a property empire worth 2,000,000 gold
Crime Spree (10) - Get a 15,000 gold bounty placed on your head
Henry VIII (10) - As a ruler of Albion, get married 6 times and kill 2 of your spouses
Chest Grandmaster (40) - Unlocked all of the chests on the Road to Rule
Tough Love (10) - Save the maximum amount of Albion citizens
Adopt or Die (5) - Adopt a child
3 hozzászólás

Deathcharger

9 éve, 9 hónapja és 9 napja

Szép hosszú acsi list

válasz erre

[Tiltott felhasználó!]

9 éve, 9 hónapja és 10 napja

[Tiltott felhasználó!]

totyak

9 éve, 9 hónapja és 11 napja

Rohadt hosszú lista. Remélem nem felejtik el a pc-seket.

válasz erre
Fable III
9.990 Ft-tól
kövesd a játékot!
legutóbbi hozzászólások
 

Itt is rontjuk a levegőt

Neurotic profiljaWickedSick profiljaPajti24 profiljatotyak profiljamarco profiljaStarjumper profiljaMarduk profiljagery1113 profilja