Ezért nem jelent meg tavaly a Project Scorpio

2017. április 13.
3.9531
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Maniac profilja, adatai
Maniac
Miután a Sony tavaly úgy határozott, hogy a Microsoftot alaposan beelőzve piacra dobja a bivalyerős PS4 Pro-t, sokan nem értették, hogy a redmondi óriás miért is késlelteti masináját, azonban Phil Spencer most megosztotta a rajongókkal a pontos indokokat.

Az Xbox-vezér a Gamasutra munkatársainak egy hosszúra nyúlt interjúban kifejtette, hogy céljuk feltétlenül az volt, hogy maximális 4K-s játékélményt tudjanak garantálni felhasználóik számára, méghozzá 30fps társaságában, ehhez azonban tavaly még nem álltak volna rendelkezésükre elegendő erőforrások.

Spencer szerint a hátráltató tényező ugyanis a szilícium volt, amelynek mennyisége évek óta egyre kevesebb és emiatt ára egyre drágább, így a tech cégeknek szükségük van arra, hogy a készlethez igazodjanak. Ez történt a Project Scorpio esetében is, lévén amennyiben valódi 4K-s játékélményt akartak vele garantálni a játékosoknak, ahhoz nem volt elég az a szilícium-mennyiség, ami 2016-ban a rendelkezésükre állt a hardver elkészítéséhez, illetve gyártásához.

Phil hozzátette, hogy van még egy harmadik oka annak, hogy nem tavaly jelent meg a Project Scorpio, történetesen az, hogy szerették volna, ha az emberek között jobban elterjednek a 4K tévék, melyek mennyisége egy karácsonyi szezon után jelentős mértékben megemelkedhetett.
6 hozzászólás

totyak

7 éve, 7 hónapja és 11 napja

Szerintem csak kivárták, hogy mit lép a Sony, hogy aztán egy sokkal erősebb konzolt adjanak ki. De az erő nem minden, az exkluzívok a lényegesek. A szilíciumos dolog meg lehet, hogy igaz, nem értek hozzá.

válasz erre

WarriorAutobot

7 éve, 7 hónapja és 11 napja

Az elsőt nem értem a második ok még oké, de akkor se kellett volna kiadni egyiket se!

válasz erre

Tuttu13

7 éve, 7 hónapja és 12 napja

Egy fenét! Azért vártak eddig mert az AMD-nek kacsa hírben sem volt elég erős GPU-ja és erősebbet szerettek volna mint a sony!
Mostanra kaptak megint egy teljesen egyedi GPU-t ami miatt ismét egy jó drága konzolt vehet az ember! -.-'
Soha nem fogok konzolt venni!

válasz erre

1000feri

7 éve, 7 hónapja és 12 napja

duma........

válasz erre

muki

7 éve, 7 hónapja és 12 napja

Kapják be.

válasz erre

rDAVE

7 éve, 7 hónapja és 12 napja

És mikor jön az Xbox Two vagy a 720? Nagyon tökön lett rúgva az a "generációváltás" dolog. Inkább azon agyalna a Microsoft és a Sony is, hogy milyen új játékkal lepjenek meg...

válasz erre
 
legutóbbi hozzászólások
 
VaPe profilja