Ezért kaszálták el a The Lord of the Rings: The White Councilt

2020. december 10.
23.0651
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
WickedSick profilja, adatai
WickedSick
Sok-sok évvel ezelőtt az Electronic Arts dolgozott egy játékon A gyűrűk ura franchise alapján, ami The Lord of the Rings: The White Council néven futott volna, ellenben 2007-ben jelezte a stúdió, hogy fiókba tették a projektet.

Lényegében teljes kaszát kapott, hiszen azóta sem hallottunk róla, azonban most a fejlesztők, akik anno dolgoztak róla, a The Gamer magazinnak elmondták, hogy igazából azért törölték végül az alkotást, mert a kiadó nem akart még egy nagyköltségvetésű produkciót a 2006-os The Godfather után, holott egyébként erre A gyűrűk ura címre az eddigi legígéretesebb játékként hivatkoznak a franchise-on belül.

A Keresztapa alapján készült játékadaptáció bőven meghaladta a megszabott fejlesztési büdzsét, valamint az ütemtervből is kicsúsztak, így nem igazán volt igény egy hasonló kaliberű projektre. Az EA soha nem törölte hivatalosan a The White Councilt, azonban a fejlesztők határozottak abban, hogy kaszát kapott a cím. Másfelől az EA-nél éppen kifutóban lévő jogok is akdályt szabtak, úgyhogy végül több oka is volt a projekt törlésének.
3 hozzászólás

Direktor

3 éve, 7 hónapja és 22 napja

Kár érte nagyon.

válasz erre

petrovicsz

3 éve, 7 hónapja és 22 napja

Egy ilyen projektet elengedni... meglepett smiley

válasz erre

Mordorer

3 éve, 7 hónapja és 22 napja

És ezt előre nem tudták felmérni, komolyan? meglepett smiley

válasz erre
 
legutóbbi hozzászólások
 
rDAVE profiljamarco profilja