Ezeket hozza a gamescom-ra a Sony

2014. július 25.
2.1771
Advertisement
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
ted profilja, adatai
ted
Kevesebb, mint két hét választ el minket Európa egyik legjelentősebb játékexpójától, a németországi Kölnben rendezett gamescom-tól, a készülődés jegyében most éppen a Sony adta ki, hogy pontosan milyen címeket demóznak majd Playstation 4-en és Playstation Vitán.

A listán nem egy tripla A-s cím van, a legérdekesebb azonban két olyan játék felsorolása, aminek a PS4-re való érkezéséről nem tudtunk eddig.

Ezek közül egyik az eredetileg Playstation 3-ra fejlesztett Until Dawn című horror-kalandjáték, ami úgy tűnik, hogy az új generációs konzolra is érkezik, de akár az is lehet, hogy csak arra.

A másik játék, amire felkaphatjuk a fejünket az előző generációs Sony-konzol egyik legelsöprőbb alkotása, a Journey. A Journey Playstation exkluzivitással rendelkezik, és sokak szerint a generáció egyik legjobb játékáról van szó, ezért egyáltalán nem meglepetés, hogy a Sony a Playstation 4-re portolja.

Akárhogy is, két hét múlva okosabbak leszünk, itt pedig elolvashatjátok a teljes listát. Meglepetések persze lesznek ezek mellett is.

PlayStation 4
Battlefield: Hardline
Bloodborne
CounterSpy
Driveclub
Surgeon Simulator
Middle Earth: Shadow of Mordor
Alien: Isolation
Diablo III: Reaper of Souls Ultimate Evil Edition
Lego Batman 3: Beyond Gotham
Far Cry 4
WWE 2K15
NBA 2K15
Assaulrt Android Cactus
Pix the Cat
Nom Nom Galaxy
Nuclear Throne
Galak-Z
Project Cars
Disney Infinity 2
Hohokum
Helldivers
Destiny
Until Dawn
The Unfinished Swan
The Order: 1886
The Last of Us Remastered
Super Exploding Zoo
SingStar
Minecraft PlayStation 4 Edition
LittleBigPlanet 3
Killzone: Shadow Fall Intercept
Journey
inFamous First Light
Hustle Kings

PlayStation Vita
Super Exploding Zoo
Soul Sacrifice Delta
Futuridium
Hatsune Miku-Projekt DIVA-F 2
Flame Over
Frozen Synapse Tactics
Final Horizon
Dragon Fin Soup
Lego Ninjago Nindroids
The Sly Trilogy
The Ratchet & Clank Trilogy
PlayStation Vita Pets
Murasaki Baby
Minecraft PS Vita Edition
Invizimals: Das Bündnis
Hotline Miami 2: Wrong Number
Hohokum
Freedom Wars
Entwined
Big Fest
3 hozzászólás

rDAVE

10 éve, 6 hónapja és 5 napja

Ha az Until Dawn nem jön PS3-ra akkor elmehetnek a...

válasz erre

totyak

10 éve, 6 hónapja és 5 napja

NAgyon szép felhozatal. Sokkal nagyon szívesen játszanék.

válasz erre
Journey
4.590 Ft-tól
kövesd a játékot!
 
Minden hír, videó és cikk
gamescom 2014
legutóbbi hozzászólások
 
Remulto profiljamarco profiljaBotyi profiljaGargameth profilja