Ezek a vírusirtók lassítják brutálisan a játékokat!

2016. augusztus 06.
7.8801
Advertisement
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
marco profilja, adatai
marco
A Virus Bulletin összehasonlított többféle vírusirtót, melyik mennyire lassítja a számítógép teljesítményét, mindemellett mekkora hatékonysággal ismeri fel a kártevőket - az eredmények között óriási eltérések mutatkoznak.

Néhány vírusirtóról kiderült hogy már-már extrém mértékben lassítja a PC működését, ennek hatására a futó alkalmazásokat, játékokat is, ezért használata egyszerűen nem ajánlott. Az átlagos feladatok elvégzéséhez szükséges időt az Avast ingyenes verziója hatszor tette hosszabbá, a Lavasoft Ad-Aware Free Antivirus pedig tizenkilencszer (!!!), így az utóbbi 1934%-kal lassította le a gépet.

Az AVG sem növelte a hatékonyságot, hiszen a szoftver 69 százalékkal, a Kaspersky 56 százalékkal, a Panda 41 százalékkal, a NOD32 pedig 32 százalékkal lassította le a feladatok elvégzését. Emellett a Bitdefender már határozottan jól teljesített, mindössze 15 százalékkal vetette vissza a gép teljesítményét.

Ennyire lassítják a teljesítményt az egyes antivírusok

Ennyire lassítják a teljesítményt az egyes antivírusok


A német vírusirtó, a G Data viszont kiemelkedően szerepelt a teszteken, hiszen mindössze 4,5 százalékkal lassította le a feladatok elvégzését, emellett pedig a legtöbb kártevőt is ez ismerte fel.

A Virus Bulletin a teszteket 64 bites Windows 8.1 Pro operációs rendszeren végezte el, a számítógép lassítására vonatkozó értékek a Windows Defenderhez viszonyítva értendőek.
25 hozzászólás

kpal

8 éve, 3 hónapja és 18 napja

en nem hasznalok semmi ilyet ritkan lefuttatma Spybot-ot .

válasz erre

miertkellettaregbevezetes

8 éve, 3 hónapja és 18 napja

Marduk írta:
Te magad is simán le tudod mérni. Megnyitod a feladatkezelőt, és kikeresed, hogy az Avast mennyit fogyaszt.
Ott a folyamatos 0% -ot látom meg hogy a memoriából kemény 6Mb-ot eszik. Ez hol lassít?

Ja talán nem úgy kéne játszani hogy közbe a game könyvtárára végtelene ciklusokba ismétlődő ellenőrzés megy röhögő smiley

válasz erre

Marduk

8 éve, 3 hónapja és 18 napja

rDAVE írta:
Az avast fogyasztása kevés, ha valóban ennyire lassít, akkor azt azzal teszi, hogy túlságosan figyeli a programokat, ezzel fogja vissza a teljesítményt és nem a gép erejét pazarolja.
Annyira nem vagyok jártas az Avast terén, mert csak egy fél évig volt hozzá szerencsém, mert eléggé idegesítő egy vírusirtó.

válasz erre

rDAVE

8 éve, 3 hónapja és 18 napja

Marduk írta:
Te magad is simán le tudod mérni. Megnyitod a feladatkezelőt, és kikeresed, hogy az Avast mennyit fogyaszt.
Az avast fogyasztása kevés, ha valóban ennyire lassít, akkor azt azzal teszi, hogy túlságosan figyeli a programokat, ezzel fogja vissza a teljesítményt és nem a gép erejét pazarolja.

válasz erre

rDAVE

8 éve, 3 hónapja és 18 napja

RyutheStaR írta:
F-secure...csókolom, évek óta tökéletesen védi a home videóimat. :V
Nem eszik sokat, jó házőrző.
Rossz hírem van, nem a vírusíród hatékony, hanem senki se akarja látni a home videóidat. röhögő smiley

válasz erre

Marduk

8 éve, 3 hónapja és 18 napja

miertkellettaregbevezetes írta:
Azt azért elmondhatnák ,hogy mivel mérték mert érdekel hogy avastom van azt nem lassú semmi se.
Te magad is simán le tudod mérni. Megnyitod a feladatkezelőt, és kikeresed, hogy az Avast mennyit fogyaszt.

válasz erre

miertkellettaregbevezetes

8 éve, 3 hónapja és 18 napja

Azt azért elmondhatnák ,hogy mivel mérték mert érdekel hogy avastom van azt nem lassú semmi se.

válasz erre

RyutheStaR

8 éve, 3 hónapja és 18 napja

F-secure...csókolom, évek óta tökéletesen védi a home videóimat. :V
Nem eszik sokat, jó házőrző.

válasz erre

[Tiltott felhasználó!]

8 éve, 3 hónapja és 18 napja

[Tiltott felhasználó!]

Marduk

8 éve, 3 hónapja és 18 napja

rDAVE írta:
Pandának van ingyenes verziója is. Nekem is az van. Három egyszerű ok miatt: a pandák aranyosak, ingyenes és többnyire kussban van. röhögő smiley
Én nekem ilyen reklámszerűen vagyok a vírusokkal, amióta MalwareBytes-t használok. röhögő smiley
"Amióta MalwareBytes Anti-Malware System-et használok, nem volt gondom a vírusokkal" - jó reklámszöveg röhögő smiley

Tudom, hogy van a Pandának ingyenes verziója, de mikor lejárt a licenc, akkor gondolkoztam, hogy ingyen találok jobbakat is. röhögő smiley És találtam. nyelvnyújtó smiley

válasz erre

rDAVE

8 éve, 3 hónapja és 18 napja

Marduk írta:
NOD32, de rég láttam már ezt a vírusirtót. Egyáltalán használja még valaki?

A Kaspersky eléggé belassítja a gépet ahogy nézem, pedig ismerősöm agyon dicsérte, de ezek szerint mégsem annyira jó, mint amilyennek leírta.

A Pandához nekem volt szerencsém egy évig, amíg a licenc tartott. Nem rossz, és nem gondoltam volna, hogy ennyire igénybe veszi a gépet, mármint amikor én használtam, akkor nem érzékeltem, hogy nagyon igénybe venné a gépet, és ezeken kívül csomó jó szolgáltatással jár. (Pl. ismeretlen kártevőket el tudod küldeni nekik elemzésre)

A G Datáról többször hallottam, hogy jó, és megbízható, ha nem lennék smucig, akkor meg is vásárolnám. röhögő smiley
Pandának van ingyenes verziója is. Nekem is az van. Három egyszerű ok miatt: a pandák aranyosak, ingyenes és többnyire kussban van. röhögő smiley

válasz erre

Marduk

8 éve, 3 hónapja és 18 napja

totyak írta:
Ha elolvasod a hsz-eket, láthatod, hogy pl. én azt használok.
Nem mindig szoktam elolvasni. röhögő smiley

válasz erre
123a(z) 3 -ből
 
legutóbbi hozzászólások
 
Kisember001 profiljaKisember001 profiljamarco profilja