Ez a 13 éves kisfiú hajlandó volt megválni az Xbox konzoljától, hogy kocsit vegyen édesanyjának

2019. április 04.
17.8041
Advertisement
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Maniac profilja, adatai
Maniac
William Rabillo egy 13 éves kisfiú, aki a Nevada államban fekvő Fernley városkájában él együtt édesanyjával, aki az elmúlt időszakban alig tudott gyermekeivel lenni, mert nem telt neki saját autóra, így gyakorlatilag minden idejét utazással töltötte munkahelye és otthona között.

A tinédzser fiú azonban megelégelte a dolgot, és úgy határozott, hogy anyukája segítségére siet, ezért az iskola mellett kisebb alkalmi munkákat vállalt, és minden pénzét félretette, majd amikor a célhoz már csak egy kicsike hiányzott, nagy döntésre szánta el magát: eladta az Xbox konzolját, hogy anyukája meg tudjon venni magának egy 1999-es Chevrolet Metrót.

Krystal June Preston történetét - aki egyébként három gyermeket nevel egyedül - a People magazin kapta fel, akiknek elmondta, hogy nincsenek szavak, melyek leírhatnák azt az érzést, amikor 13 éves kisfia azzal állított haza, hogy vett neki egy saját autót a spórolt pénzéből és az eladott Xbox konzoljából.
18 hozzászólás

WarriorAutobot

5 éve, 5 hónapja

Hellblade írta:
Hidd el tudom,és mindezek fényében mondtam amit mondtam! mosolygó smiley
Én jelenleg egy gyereket nem tudnék vállalni,és így is több órát utazom a csernobili villamosokkal buszokkal,ha jönnek egyáltalán időben!
Saját autóm sincs,de még garázsom sincs.. röhögő smiley

Egy olyan kecót bérelni se tudnék ami előtt a gyerek feszít..
Meg aztán láttam már sokmindent,elég ha végigmész egy random pesti utcán,
így elég nehezen hatódok már meg,attól picit több kell hogy valaki eladja az Xboxát amerikában,de mondom azért

példaértékű a gyerek! mosolygó smiley
Azért Pesten is van egy-két vállalható utca. röhögő smiley
Csak lehet még nem találtad meg.
Amúgy meg vidéken a tömegközlekedés még rosszabb! Ha lekésel egy vonatot/buszt akkor bizony várhatsz jobb esetben egy órát, rosszabb esetben meg vagy többet.

válasz erre

rDAVE

5 éve, 5 hónapja

Hellblade írta:
Hidd el tudom,és mindezek fényében mondtam amit mondtam! mosolygó smiley
Én jelenleg egy gyereket nem tudnék vállalni,és így is több órát utazom a csernobili villamosokkal buszokkal,ha jönnek egyáltalán időben!
Saját autóm sincs,de még garázsom sincs.. röhögő smiley

Egy olyan kecót bérelni se tudnék ami előtt a gyerek feszít..
Meg aztán láttam már sokmindent,elég ha végigmész egy random pesti utcán,
így elég nehezen hatódok már meg,attól picit több kell hogy valaki eladja az Xboxát amerikában,de mondom azért

példaértékű a gyerek! mosolygó smiley
Csak azért mondod, hogy nem hatódsz meg, mert Xbox. PS4-nél már meghatódnál. röhögő smiley

válasz erre

[Tiltott felhasználó!]

5 éve, 5 hónapja

[Tiltott felhasználó!]

fighterlaci

5 éve, 5 hónapja

Tényleg szép sztori, tényleg szép. De nem tudják, mi a valódi szűkölködés. Volt egy Xbox amit el tudott adni, tehát azért mélyszegénység nincs. Nagyon máshogy látják odaát a világot mint a valóság.

válasz erre

WarriorAutobot

5 éve, 5 hónapja

Hellblade írta:
Valahogy kettős érzésem van..
Egyrészt gyönyörű,és először arra gondoltam,össze kéne dobni a srácnak egy konzolra..

Aztán eszembe jutott jómagam,a város ahol lakom,amilyen buszokkal,metrokkal közlekedem,meg az hogy azért szoktam Én adni az Örsön,ilyen olyan téren burjánzó kéregetőknek,és elment a kedvem ettől az amerikai álomhírtől..
Meg az is eszembe jutott,mennyien nem tehetik meg itt a konzolt,vagy a saját otthont,esetleg bérleményt,mint ami a képen is van a gyerekkel középpontba..

Egyébként szebb az az utca ahol lakik,mint ahol Én lakom Pesten,tágasabb,nyugisabb,de szerintem Buda bármelyik részétől is szebb,tágasabb..

Na,szóval hogy:

"De *****jó lenne ott élni ahol a kisrác van a képen!" röhögő smiley

Minden esetre a gyerek példaértékű,sajnos kevés az ilyen ember!Ugyhogy le a kalappal előtte!
Amúgy az ilyen külvárosi kertvárosok piszok messze vannak a belvárostól és ezért olyan sok idő arrafelé az ingázás, nagyobb városoknál lehet akkora távolság mint amennyire én lakom most a budapesti munkahelyemtől.
A másik hogy egy 3 gyermekes egyedülálló anyukáról írtak ami azért nagyobb falat mert 4 személyt kell etetni egy fizetésből. Szóval lehet hogy arra jó hogy úgy ahogy el vannak, de nagyobb kiadásokra már nem futja.
Abban viszont 100%-ban egyet értek hogy ez a környék jobban fest mint a legtöbb budapesti zöldövezeti rész (ami mellesleg horribilis áron vannak).

válasz erre

[Tiltott felhasználó!]

5 éve, 5 hónapja

[Tiltott felhasználó!]

12a(z) 2 -ből
 
legutóbbi hozzászólások
 
marco profiljaManiac profiljaKisember001 profiljaKisember001 profilja