Európai alkalmazottakat vesz fel a Google

2007. szeptember 28.
1.6881
Advertisement
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Hírblock profilja, adatai
Hírblock
A keresőóriás bejelentette, hogy az iparági trenddel szemben nem leépítéseket, hanem meglepően nagy ívű létszámbővítést tervez.

Számos új karrier indulását jelentheti, hogy az új dolgozókat főként Európában kívánják foglalkoztatni. Az IT iparágra gyakorlatilag a .com válság óta általánosan jellemző, hogy vagy az alkalmazottak leépítésére, vagy számuk szinten tatására törekednek a vállalatok, esetleg lebegtetik a létszámot kisebb felvételi és elbocsátási hullámokkal. A Google azonban időközben igazi óriásvállalattá nőtte ki magát, és a cég szerint, de az elemzők véleménye szerint is további bővülés előtt áll.

Ezt támasztja alá a Financial Times információja, miszerint a cég nem kevesebb, mint harmadával kívánja növelni létszámát. A rendkívüli mértékű létszámbővítés egy már meglevő trend kicsúcsosodása. A cég idén március és június között 12238-ról 13786-ra növelte személyi állományát, ami 13 százalékos növekedést jelent, és itt nem részidő, hanem teljes munkaidőben foglalkoztatott alkalmazottakról van szó. A Google most nem kevesebb, mint harmadával kívánja tovább növelni a vállalat személyi állományát az EMEA (Európa, Közel-Kelet, Afrika) területek fontosságának növekedése miatt. Jó hír ezen belül az európai IT munkavállalóknak, hogy az új dolgozók döntő többségét a kontinensen szeretnék felvenni az elkövetkező három évben, ami pozitív hatással lehet a teljes európai IT szektorra, számos karrier kezdetét jelentheti és egyben felpörgeti a területtel kapcsolatos képzéseket és munkaerő-áramlást, hiszen több ezer új állásról van szó.
2 hozzászólás

Vendég

17 éve, 11 hónapja és 5 napja

Tényleg durván jó ez a csaj.

válasz erre

Vendég

17 éve, 11 hónapja és 5 napja

Baaazd, ez a nő! Ha ilyen munkatársak lesznek, jelentkezem!kacsintó smiley

válasz erre
 
legutóbbi hozzászólások
 
Kisember001 profiljaKisember001 profiljamarco profilja