Európába csak június 8-án érkezhet meg a Game of Thrones RPG

2012. május 19.
1.4791
Advertisement
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Maniac profilja, adatai
Maniac
A francia Cyanide stúdió ugyan ígéret eihez híven elkészült már néhány nappal ezelőtt a George RR Martin által megalkotott A Sond of Ice and Fire univerzum alapján készülődő Game of Thrones szerepjátékkal, ám az az előzetes tervekkel ellentétben csak Amerikában jelenhetett meg a héten.

A legtöbb rajongó ugyanis úgy hitte - hivatalos tájékoztatás híján -, hogy a május 15-e az öreg kontinensre is érvényes, de ha az nem is, akkor a szokásos három napos késés mellett május 18-án legkésőbb megérkezhet az alkotás a mi régiónkba is.

A helyzet azonban az, hogy az idei év egyik legjobban várt szerepjátéka csak valamikor június 8. magasságában kerülhet fel az itteni boltok polcaira, ez az időpont pedig érvényes a PC-s, a PlayStation 3-as és az Xbox 360-as átiratokra is.

Az Unreal Engine 3 által meghajtott cím egyébiránt nem közvetlenül a könyvek és a televíziós sorozat történéseit fogja feldolgozni, hanem egy amolyan kerettörténetet, ami többnyire csak gócpontonként fog kapcsolódni az eredeti sztorihoz.

Ne feledjük tehát, a korábbi információkkal ellentétben csak június 8. magasságában jelenhet meg a Game of Thrones szerepjáték.
Game of Thrones szerepjátékkal, ám az az előzetes tervekkel ellentétben csak Amerikában jelenhetett meg a héten.'>
3 hozzászólás

Vendég

12 éve, 10 hónapja és 19 napja

Na ez érdekes, miért így időzitik ekkora különbséggel?

válasz erre

Vendég

12 éve, 10 hónapja és 19 napja

Várós nagyon!mosolygó smiley

válasz erre

Vendég

12 éve, 10 hónapja és 19 napja

Nagyon tetszik benne, hogy önálló történet, nem a sorozat egyik mellékszála.

válasz erre
Game of Thrones
12.990 Ft-tól
kövesd a játékot!
 
legutóbbi hozzászólások
 
marco profiljaKisember001 profilja