Euro 2008 demo - Leheletnyi újdonság

2008. március 31.
8.6761
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Gömi profilja, adatai
Gömi
A tegnapi beharangozó hír után úgy gondoltuk, illene kicsit vallatni az UEFA Euro 2008 demó verzióját.

Jópár félidő lejátszása, és a germán sasok többszöri legyőzése után azért valamelyest már pontosabb képet kapunk a hamarosan bemutatkozó játékról, és végtére az is megállapítható, hogy azért igyekeztek némi újdonságot is belecsempészni az EB hivatalos játékába, ugyanakkor látványos újításokat senki ne várjon majd az Euro 2008-tól.

Hetedik perc a mérkőzésen. Anelka birkózik a német védőkkel a tizenhatoson belül, majd egy kényszerítő után az üresen álló Henry elé passzol, aki aztán a tőle megszokott hanyag eleganciával pofozza a lasztit a hálóba.

Nagyjából ez volt az első meccs kezdetének forgatókönyve. Némi meglepetést okozott a dolog, hogy ilyen könnyen sikerült gólt szereznem, amikor az aktuális FIFA demójával próbálkoztam, ez nagyjából a harmadik meccsen jött össze, akkor is egy szerencsétlen öngól formájában. Szóval egyértelműen visszavett az EA a nehézségi szintből, ami az újdonsült játékosoknak jól jöhet ugyan, egy veterán spíler viszont már komolyabb kihívásra vágyhat. (Remélhetőleg a nehézségi szint választása ezt orvosolja majd.)


Euro 2008 demo - Leheletnyi újdonság - 2. kép

Tetszetős menü, elektronikus ütemek fogadnak minket a demó verziót elindítva. Ez mind teljesen rendben is van, mondhatni ez a kötelező teljesítmény az EA Sports részéről. Kiválasztva a német vagy a francia válogatottat aztán gyorsan az arénában találjuk magunkat, ahol a jól megszokott kép fogad minket. Illetve mégsem! A kanadai EA Sports bizonyára abból indult ki, hogy mind Svájc, mind pedig Ausztria magasan fekvő ország, mikor is rászánta magát, hogy láthatóvá teszi a játékosok leheletét. (!!!) Reméljük nagyon rossz időjósok ülnek a fejlesztők között, mert ha idén júniusban is így látszik majd a játékosok lehelete a közvetítés során, akkor bizony nagyon csúf nyarunk lesz idén...

Euro 2008 demo - Leheletnyi újdonság - 3. kép

Az irányítás gyakorlatilag semmit sem változott, egyedül a szabadrúgásoknál találkozhatunk újítással. A játékosok kidolgozása egy LEHELETTEL finomabb lett, nincs viszont kommentátor a demóban. Ez azt vetíti előre, hogy talán a teljes verzióban sem lesz, szóval lehet ennek örülni, vagy nem, döntse el mindenki maga, hogy hiányzik-e majd a két szövegláda az ESPN-ről.

Egy szó, mint száz, leginkább abban a mondatban lehetne megfogni az Euro 2008-at, mint az utolsó FIFA-t, amely kapott egy új profilt, de igazság szerint nem is vártunk többet a játéktól. Teljes képet azonban csak a megjelenés után kaphatunk, ígérjük hamarosan beszámolunk a tapasztalatokról.

Kapcsolódó:

Indul a visszaszámlálás - UEFA Euro 2008 demo
Euro 2008: Nem érkezik a Wii és a DS verzió
5 hozzászólás

Vendég

12 éve, 11 hónapja és 14 napja

Szupi jó játék!
röhögő smiley

válasz erre

Vendég

17 éve, 1 hónapja és 20 napja

hát nyárvanröhögő smiley

válasz erre

Vendég

17 éve, 1 hónapja és 26 napja

röhögő smiley szeva menő smiley nyár van menő smiley király

nyelvnyújtó smileynyelvnyújtó smileynyelvnyújtó smileynyelvnyújtó smileynyelvnyújtó smileymeglepett smileyröhögő smileymeglepődött smiley
mosolygó smileymosolygó smileymosolygó smileymosolygó smileyszomorú smileykacsintó smileykacsintó smiley

válasz erre

Vendég

17 éve, 1 hónapja és 27 napja

Elvileg jó játék. De a TELJES azért az az igazi EB élmény!!röhögő smiley

válasz erre

Vendég

17 éve, 2 hónapja és 14 napja

JÓ EZ A JÁTÉK NEKEM MEG VAN PS2RE!!NAGYON KIRÁLY!!
HAJRÁ DIÓSGYŐR!!!C.U.D.2003.

válasz erre
 
legutóbbi hozzászólások
 
Kisember001 profilja