Eternal Sonata: Mi lesz a PlayStation 3-as verzió sorsa?

2008. június 02.
2.0711
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
FutuRetrO profilja, adatai
FutuRetrO
Az Eternal Sonata egy csodálatos japán stílusú RPG, amelyben a fiatal zenei kompózert, Frédéric Shopin-t kell az irányításunk alá vonnunk, egy gyönyörűen felépített, fiktív világban.

A játék epizódikus felépítése, a bámulatosan szép grafikai megvalósítás és a zenei fenomén, Chopin dallamai teszik olyan egyedivé, olyan elragadóvá. A produktum tavaly ősszel jelent meg a redmondiak masinájára, Xbox 360-ra, ugyanakkor szeptemberben megerősítették, hogy érkezni fog a Sony-s átirat is.

Az előzetes információk szerint idén tavasszal érkezett volna a kibővített PlayStation 3-as port, ám mostanáig a színét sem láttuk, sőt, kifejezetten nagy a csend a cím körül. Külföldi kollégáink megpróbáltak fényt deríteni a dolgokra, ám nem jártak sikerrel, ugyanis az Atari, a játék európai kiadója nem tudott, vagy nem is akart - nagyon nem mindegy - információkkal szolgálni, ezért annyit mondott, hogy nincsenek híreik a címmel kapcsolatban.

Azt viszont megígérték, hogy amint újdonsággal tudnak előrukkolni, azt azonnal tudatják a sajtóval. A játék hivatalos site-ja és a Namco Bandai oldala is némaságba burkolózott az játék kapcsán. Az egyetlen árulkodó jel, az a PlayStation logó, amely a lap alján díszeleg. Ez egy kissé különös, hogy ennyire hallgatnak, holott illendő volna promotálni az érkező átiratot. Hacsak nem függesztették fel a munkálatokat közben, amire van esély, de szerintünk nem ez történt.

Az Eternal Sonata-t a tri-Crescendo csapat hívta életre, akiket a Baten Kaitos és Baten Kaitos Origins címek kapcsán ismerhettünk meg korábban. Reméljük, hogy nem törölték az Eternal Sonata Sony-s változatát és hamarosan megjelenik a japán elektonikai óriás hármas számú PléjStációjára is. Ha megtudunk valamit, azt természetesen megosztjuk majd Veletek, addig lessétek meg a játék két webes felületét.

Eternal Sonata - Namco Bandai Official Site
Eternal Sonata - Namco Bandai Game Site
nincs még hozzászólás

 
legutóbbi hozzászólások
 
Botyi profiljaXTomiX0029 profiljamarco profilja