Erősebb lehet az Xbox One

2013. augusztus 02.
2.4641
Advertisement
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
petike737 profilja, adatai
petike737
Közeleg az új Xbox megjelenése, de még akár apróbb módosításokat is eszközölhetnek a premier előtt.

A Microsoft már gőzerővel teszteli az új konzolt és mivel a tesztnek szerves része az úgynevezett erőpróba, ezért olyan dolgokat figyeltek meg, amiknek alkalmazását nagy örömmel fogadná a közönség.

Az AMD grafikus processzorának teljesítményét vizsgálták hőpróbával összekötve, amikor is sikerült az alap 800 MHz-et egészen 853 MHz-ig húzni úgy, hogy a hőviszonyok az elfogadható szint alatt maradtak a gép belsejében.

Persze az extra 53 MHz elég nevetséges lehet a legtöbb ember számára, pláne ha azt vesszük alapul, hogy a Sony Playstation 4 másfélszer akkora nyers erővel rendelkezik, mint az új Xbox. Ennek a kis extrának olyan hatásai lehetnek, mint például a további fejlesztések beindítása, vagy a teljesítmény jobb elosztása, ami tényleg ahhoz vezethet, hogy a konzol tovább lehessen nappalink ékköve.

Mindig örömmel fogadunk olyan híreket, amik a teljesítmény növelésével járnak, és pár év múlva valószínűleg találkozhatunk majd erősebb, vékonyabb verzióval, aminek alapja lehet ez a teszt.
13 hozzászólás

juhaszandor

11 éve, 5 hónapja és 25 napja

totyak írta:
Ezekből nem nézem ki, hogy tanultak a korábbiakból.
Nem tanulnak :/

válasz erre

totyak

11 éve, 6 hónapja és 26 napja

WillThaWheel írta:
ja...röhögő smiley Csak tanulták már valamit azóta...(reméljük) nyelvnyújtó smiley
Ezekből nem nézem ki, hogy tanultak a korábbiakból.

válasz erre

rDAVE

11 éve, 6 hónapja és 26 napja

Meva bepánikoltunk? Jobb a PS4 GPU-ja? röhögő smiley
Ennél még az előző kártyám, egy 9400GT is jobban bírja a tuningot. röhögő smiley Pontosan nem emlékszem, de legalább 4x ennyit sajtoltam ki belőle. A DDR2-es ramjai meg már DDR3-as sebességén mentek és... még mindig tökéletes, csak most Minacraft a legnagyobb, amit el kell vigyen. röhögő smiley

válasz erre

marco

11 éve, 6 hónapja és 26 napja

Yanez írta:
Eddig még csak gondolatban sem fordult meg az, hogy vegyek egy XO-t, de ez a hír...ez komolyan rávett arra, hogy beruházzak egyre! 53 MHz, embeeer!!!!
röhögő smiley
Mit akarsz az már majdnem egy 486DX....... teljesítményének a fele.röhögő smiley

válasz erre

Yanez

11 éve, 6 hónapja és 26 napja

Eddig még csak gondolatban sem fordult meg az, hogy vegyek egy XO-t, de ez a hír...ez komolyan rávett arra, hogy beruházzak egyre! 53 MHz, embeeer!!!!
röhögő smiley

válasz erre

italianman

11 éve, 6 hónapja és 26 napja

HI-hi Ha.ha. Akkor mit értek el vele?

válasz erre

WillThaWheel

11 éve, 6 hónapja és 26 napja

totyak írta:
Nem nagyon kéne a határokat feszegetni,mert aztán itt is leolvad majd a processzor forrasztása, a játékosok meg csak néznek, mint a torta, hogy mi a gebasz.
ja...röhögő smiley Csak tanulták már valamit azóta...(reméljük) nyelvnyújtó smiley

válasz erre

totyak

11 éve, 6 hónapja és 26 napja

Nem nagyon kéne a határokat feszegetni,mert aztán itt is leolvad majd a processzor forrasztása, a játékosok meg csak néznek, mint a torta, hogy mi a gebasz.

válasz erre

kokasbalazs

11 éve, 6 hónapja és 26 napja

akkor is jó lessz!!!

válasz erre

WillThaWheel

11 éve, 6 hónapja és 26 napja

Azthittem már....semmi..röhögő smiley Már értem, hogy magához képest lehet erősebb...nyelvnyújtó smiley

válasz erre

richie8

11 éve, 6 hónapja és 26 napja

Még mindig a Sony konzolja a nyerőbb. Hátha az 11 évig áll el röhögő smiley

válasz erre

Tibee984

11 éve, 6 hónapja és 26 napja

AngryKnight írta:
én akkor is a PS4-nél maradok röhögő smiley
Sztem az erősebb is lesz röhögő smiley

válasz erre
12a(z) 2 -ből
 
legutóbbi hozzászólások
 
marco profiljaiPet profilja