Erős hardvert és intelligens megoldásokat kapott a Honor újdonsága

2016. december 16.
4.6721
Advertisement
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
petike737 profilja, adatai
petike737
A Huawei alá tartozó Honor néhány éve még egy esetlen kis próbálkozásnak tűnhetett, melynek sokat megkérdőjelezték a létjogosultságát, idén azonban minden negatív kritikára rácáfoltak és komoly szereplővé léptek elő.

A Honor 8 ugyanis egy remek készülék lett, melyet több másik, szintén pozitív sajtóvisszhangot kapó modell egészített ki, az évet pedig egy igazi különlegességgel zárják. Leleplezték ugyanis a Honor Magic névre keresztelt újdonságot, mely 5,09 hüvelykes hajlított 2K AMOLED kijelzőt, nyolcmagos, Kirin 950-es rendszerchipet és 4GB memóriát kapott.

Hardveres tehát egy abszolút versenyképes modellről beszélhetünk, amit a vállalat szoftveres fejlesztői bizony sok extrával szereltek fel. A készülék például figyeli a felhasználó szokásait, üzeneteit és érdeklődési körét, majd pedig némi tanulás után ennek megfelelően tesz ajánlásokat különféle területen.

Ennél talán hasznosabb funkció lehet a "WiseScreen szenzor", mely az asztalról felvéve és a készülékre rápillantva feloldja, majd azt eltéve lezárja a készüléket. Az arcfelismerő technológia a FaceCode nevet kapta és az adataink biztonságát hivatott őrizni.
4 hozzászólás

totyak

7 éve, 10 hónapja és 24 napja

Van benne szufla, ahogy olvasom. Mennyi az annyi?

válasz erre

WarriorAutobot

7 éve, 10 hónapja és 24 napja

Jól fest, bár hátul a két kamera nem mutat jól rajta.

válasz erre

Eltohn

7 éve, 10 hónapja és 26 napja

Pofás készülék lett le a kalappal!

válasz erre

wegh

7 éve, 10 hónapja és 26 napja

Komolyan a Honor méltó társa lett a Huaweinek mosolygó smiley Ez a modell nagyon király lesz.

válasz erre
 
legutóbbi hozzászólások
 
marco profilja