Érkezik az ASUS GTX 970 DirectCU Mini

2014. december 03.
2.2651
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
petike737 profilja, adatai
petike737
Az nVIDIA GTX 970 és GTX 980 párosa már jó ideje a piacon van, a hosszú hetek alatt pedig már számos különleges verzióról számolhattunk be nektek, egy irány azonban eddig nem igazán volt jellemző a gyártókra.

Ez az irány nem lenne más, mint a méretcsökkentés, melyet már jó néhány gyártótól láttunk, illetve több modellnél is követték ezt az irányt, így csak idő kérdése volt, hogy az említett két kártya közül legalább az egyik mikor megy össze. Nos, az ASUS jóvoltából a GTX 970 kapcsán mutathatunk be egy újabb bivalyerős apróságot, mely ASUS GTX 970 DirectCU Mini néven kerül majd forgalomba.

Aki a kódneveket szereti, az hívhatja GTX970-DCMOC-4GD5-nek is, a lényeg úgyis a teljesítményben és a méretben rejtőzik. Az 1088 MHz-es alap, az 1228 MHz-es GPU Boost órajeleket és a 4GB GDDR5 memóriát említve megállapíthatjuk, hogy erőből nincs hiány. A méret kapcsán pedig elég a képeket megnéznünk, illetve megemlíteni a mini-ITX szabványt. Az összkép tehát meggyőzőnek tűnik, az újdonság árát és megjelenésének időpontját azonban még nem ismerjük.
3 hozzászólás

totyak

10 éve, 2 hónapja és 8 napja

Ezek a kicsinyített kártyák vannak olyan erősek, mint a nagy tesók?

válasz erre

kpal

10 éve, 2 hónapja és 8 napja

Ha kicsiban gondolkodnék akkor ez jó választás.

válasz erre

wegh

10 éve, 2 hónapja és 8 napja

Hát nem tudom, ki szereti a kódneveket, de én nem röhögő smiley Elsőre elég jónak tűnik, bár úgyis az ára határozza majd meg a népszerűségét.

válasz erre
 

kapcsolódó hírek, cikkek

Nincsenek kapcsolódó cikkek.

 
legutóbbi hozzászólások
 
Gargameth profiljamarco profilja