Érkezik a Gorilla Glass 4

2014. november 20.
1.6871
Advertisement
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
petike737 profilja, adatai
petike737
Az okostelefonokat igen sok környezetben használjuk, olykor pedig hajlamosak vagyunk elfeledkezni arról, hogy viszonylag nagy érzékeny felülettel rendelkeznek ezek a készülékek, a javítás és vagy a csere pedig igen drága lehet.

Szerencsére már több éve figyelnek erre a gyártók, így a kijelzők egyre strapabíróbbak lettek a évek során, melyet nagyban befolyásolt az amerikai Corning is. A megoldásért felelős gyártó folyamatosan fejleszti a technológiáját, jelenleg pedig a Gorilla Glass 3-nál tartanak a készülékek.

Néhány hónap múlva azonban jó néhány készülék adatlapján már a Gorilla Glass 4 felirat szerepelhet, hiszen a gyártó nemrég bejelentette az új technológiát. A Corning szerint nyilvánvaló, hogy teljesen nem lesz törhetetlen az új megoldás sem, de az egyméteres magasságból leejtett készülékek 80 százaléka nem sérül majd, ami elég szép arány. Arra természetesen még néhány hónapot várni kell, hogy az első Gorilla Glass 4-es készülékek piacra kerüljenek, de mindenképpen fontos előrelépésről van szó.
5 hozzászólás

totyak

10 éve, 1 hónapja és 27 napja

Nyilván előfordulnak balesetek, de én is azon a véleményen vagyok, hogy jobb vigyázni a telefonra, mint a gorilla glas-t drága pénzért megvenni és bízni a 80%-ban.

válasz erre

kpal

10 éve, 1 hónapja és 27 napja

Gólem írta:
Mármint ha betöröd és javítják vagy a telefonból ennyit tesz ki a kijelző? Mert ha az utóbbi akkor durva ára lehet a 1520-nak!meglepett smiley
Betört telohoz rendelt új kijelző + ehhez jön a munkadíj . Sokan hihetetlen drágán adjákaa betört telefonjukat 50k-ért miközben max 20 -ér mert drága helyre hozni. És ez igaz az összes márkára!

válasz erre

Gólem

10 éve, 2 hónapja

kpal írta:
Állítólag a Lumia 940 már ezzel jön .
1520 kijelzője kb 70e Ft
Mármint ha betöröd és javítják vagy a telefonból ennyit tesz ki a kijelző? Mert ha az utóbbi akkor durva ára lehet a 1520-nak!meglepett smiley

válasz erre

Mordorer

10 éve, 2 hónapja

Ha leejti valaki a telefonját annak így is úgy is hatalmas bosszúság. Vigyázni kell rá inkább, nem ilyen irtózatosan drága technológia bele...

válasz erre

kpal

10 éve, 2 hónapja

Állítólag a Lumia 940 már ezzel jön .
1520 kijelzője kb 70e Ft

válasz erre
 
legutóbbi hozzászólások
 
marco profilja