Érkezhet a cross-play támogatás a Warframehez

2018. július 15.
1.4061
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
WickedSick profilja, adatai
WickedSick
Alig vagyunk túl a Warframe Nintendo Switch-es megjelenésén, máris a jövőt tervezgeti a Digital Extremes, például szóba került a platformok közötti játék támogatásának lehetősége is.
 

A fejlesztőstúdió menedzsere, Sheldon Carter nyilatkozott a témával kapcsolatban, aki elmondta, igyekeznek megoldást találni a cross-play implementálására a játékba. Bár a Sony ez esetben sem nyitott a globális mókára, emberünk elmondta, hogy legalább azt próbálkoznak megoldani, hogy egyszeri profil átvitelre legyen lehetősége a PlayStation 4 játékosoknak, ezzel áttelepítve egyik platformról a másikra mentésünket.

Erre korábban is volt már példa Xbox One-on, ahová PC-s karakterünket át tudtuk emelni, így egyelőre a rövidtávú cél ennek az elérése a Switch esetében is. Aztán ki tudja, talán a jövőben elérünk oda, hogy platformfüggetlenül fejleszthessük karaktereinket, bár ha a Sony-n múlik, egyhamar erre nem kerül sor.
4 hozzászólás

WarriorAutobot

3 éve, 6 hónapja és 14 napja

Ilyen átjárásnak én is örülnék, mert akkor egy fiókkal lehetnék PC/PS4-en a Rocket League-ben.

válasz erre

Patrik94

3 éve, 6 hónapja és 15 napja

Ideje valamit lépnie a Sonynak is lassan, mert ez már ciki.

válasz erre

petrovicsz

3 éve, 6 hónapja és 15 napja

Playstationön is működhetne a crossplay, csak kéne valami szolgáltatás mögé, mint a Rockstarnál a Social club. Náluk működik minden mindennel.

válasz erre

Mordorer

3 éve, 6 hónapja és 15 napja

Hehe, trükkös megoldás! Igaz hogy ez csak véglegesen PS4-re váltóknál fog működni de az is valami.

válasz erre

kapcsolódó hírek, cikkek

Nincsenek kapcsolódó cikkek.

 
legutóbbi hozzászólások
 

Itt is rontjuk a levegőt

rDAVE profiljaM.O.R.P.H. profiljamarco profilja