Érdemes lehet megőrizni a Shadow of Mordor mentéseit a Middle-Earth: Shadow of War-hoz

2017. március 09.
4.5541
Advertisement
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Maniac profilja, adatai
Maniac
Miután kiderült, hogy a Middle-Earth: Shadow of War keretein belül minden eddiginél kiemeltebb szerepet kap a Nemesis-rendszer továbbfejlesztett változata, a rajongókban jogosan merült fel a kérdés, hogy vajon mi lesz majd az első epizód mentéseivel.

A szisztémának köszönhetően ugyanis az első részben meghozott nagyon fontos döntéseink, illetve néhány karakter rólunk alkotott véleménye alapjaiban határozhatná meg egyes szereplők hozzáállását, ezáltal már az első pillanatoktól kezdve egyedi élmények várnának ránk a játékban.

Hogy a Monolith Productions megvalósítja majd mindezt? Egyelőre még nem tudni, de Michael de Plater, a csapat elnöke a GamesRadarnak így nyilatkozott:

Oh, én nem emlékszem, hogy mit beszéltünk meg erről.

Majd emberünk elszelelt, hogy egyeztessen kollégáival, majd mikor visszatért, a sablonszöveget fújta:

Jelenleg még semmit sem mondhatunk erről.

Mi azért azt mondjuk, hogy tegyétek csak el azokat a mentéseket!
Middle-Earth: Shadow of War keretein belül minden eddiginél kiemeltebb szerepet kap a Nemesis-rendszer továbbfejlesztett változata, a rajongókban jogosan merült fel a kérdés, hogy vajon mi lesz majd az első epizód mentéseivel.'>
2 hozzászólás

totyak

7 éve, 7 hónapja és 27 napja

Én soha nem szoktam külön elrakni a mentett játékaim. Ha véletlenül a gépen van még a játék, mikor jön az új rész, akkor rendben, de amúgy nálam elvesznek.

válasz erre

Ronalddo

7 éve, 8 hónapja

Jól hangzik! mosolygó smiley Kár hogy nincs mentésem! röhögő smiley

válasz erre
Middle-Earth: Shadow of War
9.790 Ft-tól
kövesd a játékot!
 
legutóbbi hozzászólások
 
marco profiljaBotyi profilja