Érdekes tervei vannak a The Witcher 3 fejlesztőinek

2016. március 10.
4.8811
Advertisement
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Maniac profilja, adatai
Maniac
A CD Projekt RED csapata egy hivatalos közleményben rántotta le a leplet az előttünk álló néhány esztendőre betervezett teendőkről, aminek köszönhetően kiderült, hogy 2021-ig a Cyberpunk 2077 mellett legfeljebb egy másik játékot kívánnak megjelentetni.

Haladjunk azonban sorban! A csapat a 2016-os esztendőben kizárólag a The Witcher 3 promotálására kíván koncentrálni majd, így jön a Blood and Wine kiegészítő, ami mellett valami érdekesség is vár majd ránk, a hivatalos közlemény szerint ugyanis a csapat a videojáték formátum egy egészen új típusát kívánja leleplezni számunkra, ami bármit is takar, még számukra is ismeretlen terep lesz.

A srácok lerántották a leplet továbbá a 2017 és 2021 közötti tervekről is. Ebben az intervallumban a Cyberpunk 2077 megjelenése mellett egy másik tripla-A kategóriás szerepjátékot is szeretnének a boltok polcaira küldeni, ami lehet, hogy egy új Witcher lesz, de mivel ezt nem emelték ki külön számunkra, ezért nem lehetünk benne teljesen biztosak. Reménykedjünk!

Érdekes tervei vannak a The Witcher 3 fejlesztőinek - 2. kép


Érdekes tervei vannak a The Witcher 3 fejlesztőinek - 3. kép

7 hozzászólás

venoman

8 éve, 8 hónapja és 26 napja

Messze van az a 2021 nagyon messze.

válasz erre

drift3r91

8 éve, 9 hónapja

Minőségre nem lesz panasz. Ők már bizonyitottak.

válasz erre

WarriorAutobot

8 éve, 9 hónapja

Biztosan olyan jó lesz mint a The Witcher, de kitudja ezt előre.

válasz erre

Hentes

8 éve, 9 hónapja

Jó csapat biztos király játékot hoznak össze megint! mosolygó smiley

válasz erre

totyak

8 éve, 9 hónapja

Cyberpunk elvileg nemsoká jön, maximum jövőre. 4 évig dolgoznak a következő címükön? Sőt, 5 is belefér, mert párhuzamosan is dolgozhatnak.

válasz erre

petrovicsz

8 éve, 9 hónapja

kpal írta:
Jó az nem sietik el ,mint az UBI szalagon lejövő játékokkal.
Egyelőre. De ki tudja meddig tart ez... wtf smiley

válasz erre

kpal

8 éve, 9 hónapja

Jó az nem sietik el ,mint az UBI szalagon lejövő játékokkal.

válasz erre
The Witcher 3: Wild Hunt
7.890 Ft-tól
kövesd a játékot!
 
legutóbbi hozzászólások
 
rDAVE profiljaRonalddo profilja