Érdekel az iOT és a mobilfejlesztés? Akkor van egy programajánlatunk!

2016. augusztus 28.
3.7401
Advertisement
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
marco profilja, adatai
marco
A Mobil Weekend rendezvénysorozat tavaly óta új kezekben van, ez pedig az előadások, programok mnőségére és színességére érezhetően jó hatással van, a szeptemberi eseményen is kiemelkedő tartalom várja a látogatókat.

A Mobil Weekend Budapest 2016 a mobilos alkalmazásfejlesztésen túl az iOT eszközökre helyezi majd a hangsúlyt, amihez kapcsolódóan kiemelt díjazású versenyeket is hirdetnek a szervezők.

A rendezvény két fő részből - szakmai konferenciából és fejlesztői csapatok versenyéből - tevődik össze, az események három napon át zajlanak majd. A konferencia öt fő területet ölel fel, ezek a kódolás, UX/UI dizájn, IoT és IoT trendek, illetve minden, ami a fejlesztés finanszírozásával és eladásával kapcsolatos.

Emellett szó lesz önvezető autókról, mesterséges intelligenciáról, virtuális valóságról, digitális terméktervezésről, megvalósításról, különböző platformokról.

Az Internet of Things kifejezést nem igazán lehet lefordítani, de körbeírva, olyan internettel elérhető eszközöket jelent, melyek emberi közbeavatkozás nélkül is tudnak egymással kommunikálni. Ez a gép lehet bármi a növényeket távolról öntöző virágcseréptől az önmagát vezető autóig, a lényeg, hogy az érzékelő szenzorokkal ellátott tárgy bekapcsolható legyen a rendszerbe.

A konferenciák mellett a fejlesztői versenyeké a főszerep, a Mobil Weekend-en többféle területen indulhatnak a fejlesztők. Az alábbi kategóriákba lehet jelentkezni:

UI/UX design
mobilalkalmazás fejlesztés
IoT fejlesztés
Marketing

A nyertes csapat 1.000.000 Ft értékű befektetéssel indíthatja karrierjét. A csapatok tapasztalt segítőktől kapnak elengedhetetlen tanácsokat arra vonatkozóan, hogyan tudjá alkalmazásukat sikeressé tenni. A Mobil Weekend szervezői a verseny után sem hagyják magukra a nyerteseket, az alkalmazás piacra kerüléséig támogatják őket.

A verseny szeptember 22-24. között zajlik a Doboz + Extra helyszíneken, jelentkezni pedig még nagyjából egy hétig, szeptember 5-ig lehet IDE KATTINTVA - a linken bővebb információ is található az eseményről!
8 hozzászólás

Eltohn

8 éve, 2 hónapja és 24 napja

Hmmmmmm ezt nem hagyom ki. Főleg IoT miatt vagyok rá kíváncsi, az most nagyon érdekel. Az a jövő!

válasz erre

VaPe

8 éve, 2 hónapja és 24 napja

Nem tűnik rossz rendezvénynek, el kéne menni. GC kint lesz? mosolygó smiley

válasz erre

Ronalddo

8 éve, 2 hónapja és 24 napja

Érdekes a verseny struktúra hogy ők raknak össze csapatokat, ha jól értem egymásnak idegen arcokból.

Ilyet még nem hallottam és nagyon izgalmasan hangzik.

Az új szervezezésben én még nem voltam, de pár évvel ezelőtt igen és az nagyon **** volt. Szerintem erre elmegyek, megnézem mit változott.

válasz erre

Patrik94

8 éve, 2 hónapja és 24 napja

Érdekes programnak tűnik. Vajon miket fejlesztenek le a három nap alatt? mosolygó smiley Lesz beszámoló a GC-n?

válasz erre

marco

8 éve, 2 hónapja és 25 napja

rDAVE írta:
Sör ott is van.
De az vizezett. röhögő smiley

válasz erre

rDAVE

8 éve, 2 hónapja és 25 napja

bekecs írta:
Végre egy normális esemény, nem a 10 évesek playitje. röhögő smiley
Sör ott is van.

válasz erre

bekecs

8 éve, 2 hónapja és 25 napja

Végre egy normális esemény, nem a 10 évesek playitje. röhögő smiley

válasz erre

petrovicsz

8 éve, 2 hónapja és 25 napja

Tök jól hangzik, csak kicsit kevés már a versenyre jelentkezési idő... szomorú smiley

válasz erre
 
legutóbbi hozzászólások
 
marco profilja