Emlékszel még a Deep Down-ra? Pedig két éve már nem hallottunk róla!

2017. január 02.
4.3891
Advertisement
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Maniac profilja, adatai
Maniac
A DualShockers munkatársai hívták fel a figyelmünket arra a szomorú tényre, hogy bár hiába kiáltották ki a Dark Souls kihívójának és a Capcom egyik legígéretesebb projektjének, a Deep Down valamiért mégsem tudott célegyenesbe érni az elmúlt években.

Pedig egy igazán ígéretes alkotásként mutatkozott be a rajongók előtt valamikor 2013-ban, rengeteg képet és videót is kaptunk róla a Capcomtól, sőt a PS4 exkluzivitására is fény derült, azonban 2014 karácsonya óta mintha elvágták volna a projektet.

Ekkor, kicsivel több mint két évvel ezelőtt hallottunk ugyanis utoljára a játékról - akkor éppen egy csokor képet kaptunk róla -, és bár elviekben a Capcom soha nem törölte a Deep Down-t, de kétévnyi csend összességében egyetlen projektnek sem tesz túl jót.

Persze láthattunk már csodát korábban is Japánból, elég csak a The Last Guardian-ra gondolni, szóval reménykedünk abban, hogy a Deep Down esetében is csak átmeneti parkolópályáról van szó, semmi többről.

Öröm az ürömben, hogy a Capcom még mindig nem mondott le a névről, így a jogokat tavaly is meghosszabbították, ami jelenleg az egyetlen reménysugarat jelenti a rajongók számára.
Deep Down valamiért mégsem tudott célegyenesbe érni az elmúlt években.'>
4 hozzászólás

WarriorAutobot

7 éve, 10 hónapja és 10 napja

Én a PS4-es japán reklámba láttam (Day with Playstation) ott egész jónak tűnt és akkor azt hittem hogy már megjelent csak Japánban. Utána olvastam és akkor tudtam meg hogy még meg se jelent.

válasz erre

Gólem

7 éve, 10 hónapja és 10 napja

Most ránéztem az adatlapjára mert már nem is emlékeztem rá, és tényleg rohadt jónak nézett ki már évekkel ezelőtt. Csak kiderül majd valami róla...

válasz erre

totyak

7 éve, 10 hónapja és 10 napja

Ha nem jön, hát nem jön. Lesz helyette 5 másik, amivel játszhat az ember.

válasz erre

wegh

7 éve, 10 hónapja és 10 napja

Remélem nemsokára jön valami infó róla és nem csak a nevet tartják fenn...

válasz erre
Deep Down
nincs ár
kövesd a játékot!
 
legutóbbi hozzászólások
 
marco profiljaKisember001 profilja