Elrajtolt a PC-s PlayStation Now

2016. augusztus 31.
4.5981
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Maniac profilja, adatai
Maniac
Hivatalosan is elrajtolt - egyelőre még csak Észak-Amerika régiójában - a számítógépekkel kompatibilis PlayStation Now szolgáltatás, aminek köszönhetően előfizetésünkért cserébe a későbbiekben az összes PlayStation-exkluzív címmel is játszhatunk majd PC-n.

Ehhez nem is lesz szükségünk másra, mint legalább egy 5Mbit/s sebességű internetre, egy DualShock 4 kontrollerre, egy PlayStation Network regisztrációra és természetesen a PS Now előfizetésre.

A szolgáltatás egyébiránt hat címmel indult el, amelyek a Mafia II, a Tomb Raider, a Ni No Kuni, a Civilization: Revolution, a Borderlands és a Heavy Rain lettek - tehát nem éppen álmaink felhozatala -, ugyanakkor a tervek szerint a jövőben több mint 400 alkotással bővül majd a kínálat, mint azt az alábbi mozgóképek valamelyikén ti is láthatjátok.





26 hozzászólás

rDAVE

8 éve, 3 hónapja és 14 napja

Marduk írta:
Pedig írták, hogy jönnek hozzá PS4-es játékok is.
Tudtommal a Sony 2014-ben mondta ezt először és utoljára. Ne vegyél rá mérget. Eredeti funkciója a visszafelé kompatibilitás. Szerintem ők nem akarják maguk alatt vágni a fát hardvereladásoknál...

válasz erre

Shade

8 éve, 3 hónapja és 14 napja

WarriorAutobot írta:
Csak PS3-as játékokig lesznek benne a játékok.
A PS4-esekhez kell a PS4 még. mosolygó smiley
Valami ilyesmit olvastam valahol én is, hogy játszhatóak lesznek rajta ps4 játékok is, de csak ha van egy ps4-ed... Baromságnak tartom, mert ha már van ps4 akkor már csak azon tolja az ember, nem? Nekik jó üzlet lenne, nekünk már annyira nem.

válasz erre

iPet

8 éve, 3 hónapja és 14 napja

Milyen szerencse hogy nekem mindez megvan Ps3-on röhögő smiley Egyébként a Ni No Kuni kötelező az összes RPG-s játékosnak. Meg persze a Heavy Rain is.

válasz erre

Marduk

8 éve, 3 hónapja és 14 napja

rDAVE írta:
Nem lesz.
Pedig írták, hogy jönnek hozzá PS4-es játékok is.

válasz erre

marco

8 éve, 3 hónapja és 14 napja

Shade írta:
Tehát olyan mint anno az Onlive. Remélem ez kiforrottabb lesz.
Az a nulla marketing miatt halt meg. Sony pakolni fogja bele a zsét, ebben biztos vagyok. Egy ideig legalábbis biztos. mosolygó smiley

válasz erre

Shade

8 éve, 3 hónapja és 14 napja

marco írta:
Ez egy streamelt szolgáltatás, nem a saját PC-den futnak a játékok. Éppen ezért a hardvered PC-jének egyáltalán nem kell erősnek lennie hozzá.
Tehát olyan mint anno az Onlive. Remélem ez kiforrottabb lesz.

válasz erre

rDAVE

8 éve, 3 hónapja és 14 napja

Gólem írta:
Amit egyébként nem is értek. meglepett smiley Hisz a PS4 pont olyan mint egy PC! meglepett smiley
Nem pont olyan... Lehet, hogy x86-64, de attól más felépítés, fix hardver, más os, más api... Meg amúgy is lényegtelen, hogy hasonlít-e. A sony nem portol játékokat PC-re. Most se tették. Ezek speckó szervereken futnak, amik alapja a PS3.

válasz erre

marco

8 éve, 3 hónapja és 14 napja

Gólem írta:
Amit egyébként nem is értek. meglepett smiley Hisz a PS4 pont olyan mint egy PC! meglepett smiley
Ez egy streamelt szolgáltatás, nem a saját PC-den futnak a játékok. Éppen ezért a hardvered PC-jének egyáltalán nem kell erősnek lennie hozzá.

válasz erre

Gólem

8 éve, 3 hónapja és 14 napja

WarriorAutobot írta:
Csak PS3-as játékokig lesznek benne a játékok.
A PS4-esekhez kell a PS4 még. mosolygó smiley
Amit egyébként nem is értek. meglepett smiley Hisz a PS4 pont olyan mint egy PC! meglepett smiley

válasz erre

WarriorAutobot

8 éve, 3 hónapja és 14 napja

Marduk írta:
Csak legyen rajta Bloodborne. röhögő smiley
Csak PS3-as játékokig lesznek benne a játékok.
A PS4-esekhez kell a PS4 még. mosolygó smiley

válasz erre

WarriorAutobot

8 éve, 3 hónapja és 14 napja

Mindegyik ütős videó!
És szerintem megérős lesz előfizetni hogy a kihagyhatatlan címeket legalább egyszer végigtolja az ember. mosolygó smiley

válasz erre

rDAVE

8 éve, 3 hónapja és 14 napja

Marduk írta:
Csak legyen rajta Bloodborne. röhögő smiley
Nem lesz.

válasz erre
123a(z) 3 -ből
 
legutóbbi hozzászólások
 
marco profilja