Előrendelhetőek az Intel Haswell Celeron G1820 és G1830 processzorok

2013. november 02.
3.1231
Advertisement
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
petike737 profilja, adatai
petike737
Az Intel viszonylag sűrűn örvendeztet meg minket új termékcsaláddal, melyek a teljesítmény és a fogyasztás párosában évenként is megfigyelhető előrelépéseket tesznek.

Természetesen házon belül is megvannak azok a családok, melyek prioritást élveznek, a Celeron esetében nyíltan kimondhatjuk, hogy a Haswell világban nem élvezett előnyöket.

Ennek okán lehet az, hogy az Intel Haswell Celeron G1820 és Intel Haswell Celeron G1830 processzorok lettek az utolsó két, illetve három modell, hiszen az egyik két típusban is érkezik majd. A G1820-as modell egy kétmagos, 2,7GHz-es processzor lenne 2MB cache-el, a maximális áramfelvétel pedig 54W lehet. A G1820T modell hasonló tulajdonságokkal bír, ám az órajel 2,4GHz lenne, az úgynevezett TDP érték pedig 35W. A G1830 szintén kétmagos megoldás lesz, 2,8GHz-es sebességgel, 2MB cahce-el és 54W-os TDP értékkel.

Mindhárom egység OEM kiadás lesz és az összes jövevény rendelkezik GPU-val is, melyek 1050MHz-es frekvencián üzemelnek majd. Az olcsóbbik modell ára 47 euró körül alakulhat, mely 14 000 Ft környéke lehet, a G1830 pedig 59 eurós árcédulával érkezhet, ami 18 000 magyar fizetőeszköznek felelhet meg.
8 hozzászólás

juhaszandor

11 éve, 3 hónapja és 17 napja

Na, celeront én se vennék, az biztos röhögő smiley

válasz erre

kpal

11 éve, 3 hónapja és 17 napja

Mért Cerka névvel jesszus szomorú smileymosolygó smiley

válasz erre

kylx

11 éve, 3 hónapja és 19 napja

felőlem celeron lehet az első proci 64 maggal, a neve miatt sosem venném meg... rossz emlékek mosolygó smiley

válasz erre

1000feri

11 éve, 3 hónapja és 19 napja

totyak írta:
Kicsit le vagyok maradva processzorok terén, főleg az Intel CPU-it nem követem igazán, szóval most csak pislogok, hogy mi ez a Celeron széria. Mikor legutóbb Celeronnal találkoztam, akkor mondhatni az volt a legalja proci. Az árazást tekintve ezeket sem kőkemény játékra szánja a gyártó.
ez egyértelmü...lassan alap a 4 mag

válasz erre

totyak

11 éve, 3 hónapja és 19 napja

Kicsit le vagyok maradva processzorok terén, főleg az Intel CPU-it nem követem igazán, szóval most csak pislogok, hogy mi ez a Celeron széria. Mikor legutóbb Celeronnal találkoztam, akkor mondhatni az volt a legalja proci. Az árazást tekintve ezeket sem kőkemény játékra szánja a gyártó.

válasz erre

fantis6

11 éve, 3 hónapja és 19 napja

az ára szerintem nagyon jó a képességéhez mérten

válasz erre

Vendég

11 éve, 3 hónapja és 19 napja

Rohadtul olcsó lesz!!!!meglepett smiley

válasz erre

LolZ

11 éve, 3 hónapja és 19 napja

Hát az árát megéri.Aki nem akar több pénzt költeni procira annak egy ilyen tökéletes lesz.

válasz erre
 
legutóbbi hozzászólások
 
marco profilja