Elmúltál már tizennyolc éves? Akkor játszhatsz a Dragon Age II-vel!

2011. január 27.
1.9881
Advertisement
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Maniac profilja, adatai
Maniac
Végre valahára a Dragon Age második epizódja is megkapta korbesorolását, ami bár nagy általánosságban nem jelent semmit, a BioWare szerepjátékánál mégis fontos momentum, hiszen ez alapján már tudjuk, hogy a srácok folytatják-e az előd esetében már kijárt utat, avagy kicsit visszavesznek a brutalitásból és a véres jelenetekből, hogy egy kisebb korosztály számára is elérhetővé váljon a folytatás.

Ez azonban nem történt meg, a korbesorolásért felelős szerv ugyanis egy akkora 18-as karikát dobott a játékra, hogy kis híján kilóg a képernyőből.

Az ok, amiért a Dragon Age II sem lesz a kiskorúak játékszere, ironikusan egyszerű, számtalan véres és erőszakos jelenet található meg benne, amin a BioWare friss információink szerint nem is szeretne már módosítani, így tehát egy 18-as karikával a dobozon kerül forgalomba a játék, amely itt Európában március 11-én várható a boltok polcaira, méghozzá PC-re, Xbox 360-ra és PlayStation 3-ra. Ha tehát elmúltál már tizennyolc, és szereted a szerepjátékokat, máris írhatod fel magadnak, mondjuk a húsvéti kívánságlistádra.
2 hozzászólás

skyman

14 éve, 3 hónapja és 21 napja

Ezt én is hülyeségnek tartom, hisz mondjuk neten akárki letöltheti magának és tök mindegy h 10 v 30 éves. Aki akar vele játszani ugyis megszerzi vagy igy, vagy ugy.


válasz erre

Shade

14 éve, 3 hónapja és 22 napja

Hiába, lehetne rajta 20 is akkor is játszanának vele alatta, ezt sehogy sem akadályozzák meg...

válasz erre
Dragon Age II
699 Ft-tól
kövesd a játékot!
 
legutóbbi hozzászólások
 
marco profilja