Elkészült a Sumatra PDF legfrissebb kiadása

2012. december 27.
2.6641
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
RED profilja, adatai
RED
A több mint hat éve elrajtolt Sumatra PDF munkálatai az elmúlt napok folyamán újabb mérföldkőhöz értek, ugyanis a fejlesztőcsapat bejelentette, hogy elkészült a szóban forgó programjuknak 2.2-es verziószámmal jelölt végleges kiadása, ami már természetesen mindenki számára le is tölthető.

Aki esetleg nem ismerné, a Sumatra PDF egy a Microsoft Windows operációs rendszerekre kihegyezett ingyenes PDF olvasó alkalmazás, ami az említett formátum mellett még a MOBI, XPS, DjVu, CHM, CBZ és CBR formátumokat is gond nélkül kezeli, ráadásul a hagyományos, telepíthető változata mellett rendelkezésre áll még az aktuális kiadás portable variánsa is, ami installálás nélkül is bármikor munkára fogható, akár egy USB-s meghajtóról is.

A program most megérkezett 2.2-es verziója persze átesett az immár kötelezőnek mondható hibajavításokon, ám az illetékesek emellett a motorháztető alatt is kisebb-nagyobb módosításokat eszközöltek, így az aktuális kiadás még az eddigieknél is fürgébb működéssel dicsekedhet.

Az újdonságok között köszönthetjük a FictionBook ebook formátum kezelését, de a felsorolásban megtalálható még az Acrobat X titkosítással ellátott PDF dokumentumok kezelése, a továbbcsiszolt nyomtatási kehetőségek, illetve a manga rajongóknak karácsonyi ajándékként a "-manga-mode [1|true|0|false]" parancssori opció.

A most bejelentett Sumatra PDF 2.2 telepíthető és portable változatai már letölthetőek az alábbi linkeken keresztül.

A telepíthető Sumatra PDF 2.2 letöltése (4,8 MB).
A hordozható Sumatra PDF 2.2 letöltése (2,6 MB).
8 hozzászólás

Raiden

12 éve, 3 hónapja és 14 napja

Vendég írta:
Jo gyors, az eddigi kiprobalt pdf-eket jol megnyitotta, egy szoval f*sza.
****a,mert azt teszi,amiért megírták.Ez M.O.röhögő smiley

(Én is tudok örülni már minden egyes napnak ami nem a pénzről,és a gondokról szól,megtanultam értékelni a semmit is,ez nagy fejlődés.Hálásnak lenni,azért is ami nem történt meg,esetleg még működik is ahogyan kellene.Látom ezzel nem vagyok egyedül...röhögő smileyröhögő smiley )

válasz erre

Vendég

12 éve, 3 hónapja és 14 napja

Jo gyors, az eddigi kiprobalt pdf-eket jol megnyitotta, egy szoval f*sza.

válasz erre

Vendég

12 éve, 3 hónapja és 14 napja

haz persze.... ha nem tobbet, csak ebben a kutya nem nezi, keresi.

válasz erre

[Tiltott felhasználó!]

12 éve, 3 hónapja és 15 napja

[Tiltott felhasználó!]

Raiden

12 éve, 3 hónapja és 15 napja

Nekem az xp nagyon gyors(magához képest),évek alatt gyűjtöttem a tapasztalatokat,és rengeteg kis prog(pl: Sumatra) + rendszeres karbantartás-felesleges folyamatok letiltása stb..,nagyon sokat számít.mosolygó smiley

válasz erre

Raiden

12 éve, 3 hónapja és 15 napja

Vendég írta:
Miért jobb mint az Adobe Reader?meglepett smiley
Ugyanazt csinálja sokkal kevesebb erőforrással.

válasz erre

Vendég

12 éve, 3 hónapja és 15 napja

Miért jobb mint az Adobe Reader?meglepett smiley

válasz erre

Raiden

12 éve, 3 hónapja és 15 napja

Használom jó ideje,és nagyon hasznos kis prog szeretem.mosolygó smiley

válasz erre
 
legutóbbi hozzászólások
 
marco profilja