Elkészült a Porteus 2.0 első RC kiadása

2012. december 28.
1.9171
Advertisement
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
RED profilja, adatai
RED
Ira McDaniel az elmúlt napok folyamán bejelentette, hogy fejlesztőcsapatával elkészítették az elkövetkező Porteus 2.0 operációs rendszerüknek legelső kiadásra jelölt változatát, és az már mindenki számára kipróbálható.

Aki esetleg nem ismerné, a Porteus egy Slackware alapokra épülő ingyenes, moduláris felépítésű hordozható Linux megoldás, amit kifejezetten az optikai lemezek és USB-s meghajtókról való futtatásra terveztek. A csapat jó szokásához híven, ezúttal is rendelkezésre áll az aktuális Release Candidate 1 kiadás 32 bites és 64 bites rendszerekre kihegyezett ISO képállománya is.

A most megérkezett Porteus 2.0 RC1 már a 3.7.1-es verziószámot viselő Linux rendszermaggal érkezik, emellett mind Microsoft Windows, mind pedig Linux operációs rendszerekhez teljesen új telepítési szkripteket kínál. Az illetékesek a motorháztető alatt alapos optimalizálásokat végeztek, így a mostani kiadás már lényegesen fürgébb boot-idővel büszkélkedhet, míg a rendszerleállítás folyamata szinte azonnal végrehajtódik.

Lényeges változtatás, hogy a 32 bites standard kiadás esetében a Trinity/LX DE asztali környezet el lett távolítva, helyét pedig a Razor-qt megoldás vette át. Az újdonságok felsorolásában többek között szerepel még a továbbcsiszolt copy2ram és vga_detect funkció, de persze a jól megszokott hibajavításokról sem kell lemondanunk. A frissen megérkezett Porteus 2.0 RC1 32 bites és 64 bites kiadásai már letölthetőek az alábbi linkeken keresztül, és a kínálatban természetesen külön állományként megtalálhatóak az XFCE változatok is.

A 32 bites Porteus 2.0 Release Candidate 1 letöltése.
A 64 bites Porteus 2.0 Release Candidate 1 letöltése.
8 hozzászólás

Raiden

12 éve, 2 hónapja és 19 napja

Vendég írta:
Azt én is szívesen fogom olvasni!
Rajtam ne múljék..mosolygó smiley

válasz erre

Vendég

12 éve, 2 hónapja és 19 napja

Raiden írta:
Okés bossom,ha többet nem is egy kisebb blogot rászánhatok..mosolygó smiley
Azt én is szívesen fogom olvasni!

válasz erre

Raiden

12 éve, 2 hónapja és 19 napja

marco írta:
Kíváncsi leszek a véleményedre, majd oszd meg blogban pls.
Okés bossom,ha többet nem is egy kisebb blogot rászánhatok..mosolygó smiley

válasz erre

marco

12 éve, 2 hónapja és 19 napja

Raiden írta:
Én már le is szedtem,majd lesz kis időm elnyammogok rajta kicsit..mosolygó smiley
(a második hsz-t én írtam)
Kíváncsi leszek a véleményedre, majd oszd meg blogban pls.

válasz erre

Raiden

12 éve, 2 hónapja és 19 napja

Én már le is szedtem,majd lesz kis időm elnyammogok rajta kicsit..mosolygó smiley
(a második hsz-t én írtam)

válasz erre

Vendég

12 éve, 2 hónapja és 19 napja

Szerintem egyáltalán nem fapados

válasz erre

Vendég

12 éve, 2 hónapja és 19 napja

Jól hangzik,hogy mennyire fapados az kiderül.Mindenesetre a Slackware alapokon fekvő linux disztrók tapasztalataim szerint elég jók.Lásd: Slacko-Puppy 5.3.3

válasz erre

Vendég

12 éve, 2 hónapja és 19 napja

Eléggé fapad

válasz erre
 
legutóbbi hozzászólások
 
Botyi profiljamarco profilja