Elkészült a CDBurnerXP legfrissebb kiadása

2012. december 15.
1.9461
Advertisement
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
RED profilja, adatai
RED
Az elmúlt napok folyamán újabb hasznos PC-s program lépett verziószámot, ugyanis a Canneverbe fejlesztőcsapata bejelentette, hogy elkészült és letölthető a CDBurnerXP névre keresztelt alkalmazásuknak legfrissebb, immár 4.5.0.3661-es verziószámra fejlődött kiadása.

Aki esetleg nem ismerné, a CDBurnerXP egy a Microsoft Windows operációs rendszerek alá fejlesztett ingyenes CD és DVD író szoftver, ami az említett médiákon kívül természetesen gond nélkül megbirkózik a Blu-ray és HD-DVD lemezekkel is.

A most bejelentett CDBurnerXP 4.5.0.3661 talán leglényegesebb újdonsága, hogy a Numedia Soft írórendszer már el lett távolítva, ami többek között eddig olyan hibákat okozott, mint például az AHCI-s rendszereknél a nem észlelt optikai meghajtó, vagy az írási folyamat alatt 100 százalékos terheltséggel üzemelő processzor. A program emellett már továbbfejlesztett UDF támogatással lett ellátva, így abból már a 2.60-as verzió is támogatott, de emellett a kínálatban még olyan újítások is felsorakoznak, mint az új utasítással kibővült parancssoros író, illetve a fájlok és könyvtárak attribútumának továbbfinomított kezelése.

A CDBurnerXP most elkészült 4.5.0.3661-es verziója már elérhető az alábbi linken keresztül, és a fejlesztőcsapat gondosságának köszönhetően már rendelkezésre állnak a 32 bites, a 64 bites, valamint a telepíthető és a hordozható variánsok is.

A CDBurnerXP 4.5.0.3661 letöltése.
2 hozzászólás

Vendég

12 éve, 3 hónapja és 5 napja

Hasonló célra az Infrarecordert használom, annak is a portable verzióját - tökéletes, még soha semmi hibát nem vétett és a pendrive-on mindenhová viszem magammal.
portableapps.com/apps/utilities/infrarecorder_portable

válasz erre

Vendég

12 éve, 3 hónapja és 5 napja

***** jó hogy ingyenesen is vannak ilyen progik.

válasz erre
 
legutóbbi hozzászólások
 
marco profiljarDAVE profilja