Elképesztően sikeres a Pokémon Go

2016. július 13.
3.3131
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Maniac profilja, adatai
Maniac
Habár borítékolható volt, hogy megjelenése után tarolni fog a Pokémon Go, azonban arra talán senki sem számított, hogy olyan elképesztő sikert arat, hogy a Nintendo részvényeit rögtön olyan magasságokba repíti, ahol azok már a nyolcvanas évek óta nem jártak.

A SuperData adatai szerint márpedig ez történt, így a játék digitális eladásaiból a megjelenés óta már több mint 14 millió dolláros bevétel jött Androidon és iOS-rendszereken, amire a Pokémon Shuffle is képes volt ugyan, de csak közel egy teljes esztendő alatt.

Nem véletlen ezek után, hogy a Pokémon Go az iOS-rendszer játékeladásainak az élére került, miközben az Amerikában forgalomba került Androidos készülékek 5 százalékára már mind feltelepült az alkotás, ami óriási eredmény.
Pokémon Go, azonban arra talán senki sem számított, hogy olyan elképesztő sikert arat, hogy a Nintendo részvényeit rögtön olyan magasságokba repíti, ahol azok már a nyolcvanas évek óta nem jártak.'>
10 hozzászólás

totyak

8 éve, 5 hónapja és 8 napja

Én is kipróbálnám, de a telefonom nem tud 4.4-et.

válasz erre

kpal

8 éve, 5 hónapja és 8 napja

Ez lesz a nintendo jövője .

válasz erre

RyutheStaR

8 éve, 5 hónapja és 8 napja

rDAVE írta:
Ezt nem is tíz évesek játsszák leginkább. röhögő smiley Inkább azok, akik a pokémon idejében voltak tíz évesek, szóval a mostani húszasok. röhögő smiley
Így van. Egyáltalán nincs mit ezen szégyellni...

válasz erre

rDAVE

8 éve, 5 hónapja és 8 napja

WarriorAutobot írta:
Kell a halálnak!
Nem vagyok már 10 éves hogy Pokémonozzak! nyelvnyújtó smiley röhögő smiley
Ezt nem is tíz évesek játsszák leginkább. röhögő smiley Inkább azok, akik a pokémon idejében voltak tíz évesek, szóval a mostani húszasok. röhögő smiley

válasz erre

WarriorAutobot

8 éve, 5 hónapja és 8 napja

rDAVE írta:
Csak azért mondod, mert neked még nincs saját pikachu-d.
Kell a halálnak!
Nem vagyok már 10 éves hogy Pokémonozzak! nyelvnyújtó smiley röhögő smiley

válasz erre

RyutheStaR

8 éve, 5 hónapja és 8 napja

rDAVE írta:
Hibátlanul játszható itt is. röhögő smiley Még a kisvárosomban is mindenfele mászkálnak már. röhögő smiley
Tudom...de én azért inkább biztosra megyek. kacsintó smiley

válasz erre

rDAVE

8 éve, 5 hónapja és 8 napja

RyutheStaR írta:
Csak jönne már EU-ba... barátokkal már ledumáltuk, hogy megyünk majd Pokémon túráraröhögő smiley
Hibátlanul játszható itt is. röhögő smiley Még a kisvárosomban is mindenfele mászkálnak már. röhögő smiley

válasz erre

RyutheStaR

8 éve, 5 hónapja és 8 napja

Csak jönne már EU-ba... barátokkal már ledumáltuk, hogy megyünk majd Pokémon túráraröhögő smiley

válasz erre

rDAVE

8 éve, 5 hónapja és 8 napja

WarriorAutobot írta:
Hát mindenhonnan ezt látom hogy az is ezzel játszik azt találta és már most ráuntam pedig még nem is játszottam vele. röhögő smiley
Csak azért mondod, mert neked még nincs saját pikachu-d.

válasz erre

WarriorAutobot

8 éve, 5 hónapja és 8 napja

Hát mindenhonnan ezt látom hogy az is ezzel játszik azt találta és már most ráuntam pedig még nem is játszottam vele. röhögő smiley

válasz erre
Pokémon Go
nincs ár
kövesd a játékot!
 
legutóbbi hozzászólások
 
Maniac profiljamarco profilja