Elhunyt a Duke Nukem egyik alkotója és a Divinity: Original Sin zeneszerzője

2015. június 03.
2.3561
Advertisement
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Maniac profilja, adatai
Maniac
Egy napra két szomorú halálhír is jutott a játékvilágból, így kiderült, hogy elképesztően fiatalon eltávozott az élők sorából a Duke Nukem egyik alkotója, illetve a Divinity: Original Sin zeneszerzője.

A 3D Realms csapata egy szívhez szóló közleményben erősítette meg, hogy James Storey, életének 41. évében, május 30-án örök álomra hajtotta a fejét. James mindössze 4 évet dolgozott a 3D Realms csapatánál, illetve még Apogee név alatt csatlakozott a srácokhoz, de olyan kiváló videojátékokban kamatoztatta a tudását, mint a Duke Nukem 3D - ő volt a felelős többek között a híres robbanó hordókért -, a Rise of the Triad vagy a Terminal Velocity.

Szintén meglepően fiatalon kellett itt hagynia az élők sorát Kirill Pokrovsky-nak is, a roppant tehetséges orosz-belga származású zeneszerzőnek, akit 53 éves korában, hétfőn ért utol a végzet. Pokrovsky többek között a Divinity: Original Sin zseniális dallamaiért volt felelős, aki ezen felül visszafogott, ám ettől függetlenül is szép zenei karriert futott be. Nyugodjanak békében!
5 hozzászólás

kpal

9 éve, 7 hónapja

Nyugodjanak békében . szomorú smiley

válasz erre

[Tiltott felhasználó!]

9 éve, 7 hónapja

[Tiltott felhasználó!]

darkomen

9 éve, 7 hónapja

Rest in Peace!

válasz erre

totyak

9 éve, 7 hónapja és 1 napja

Sajnos a Kaszás előbb-utóbb mindenkit utólér. Szerencse, hogy nem tudjuk mikor. Vacak lenne úgy az élet. Ezért kellene minden napot a lehető legteljesebben megélni, csak sajnos ez a kiváltság keveseknek adatik meg.

válasz erre

supermanvsbatman

9 éve, 7 hónapja és 1 napja

nyugodjon békébenszomorú smiley

válasz erre
 
legutóbbi hozzászólások
 
marco profilja