Élesítve a 2.41-es Firmware update

2008. július 08.
2.0251
Advertisement
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
FutuRetrO profilja, adatai
FutuRetrO
A tegnapi nap folyamán tudomásotokra hoztuk, hogy bizonyos források szerint a hét közepén érkezik a PlayStation 3 2.40-es rendszerszoftverének javított, 2.41-es változata.

Nem volt szükség megvárni a hét közepét sem, ugyanis mától már tölthető a remélhetőleg további hibáktól mentes Firmware. Eric Lempel nem mulasztotta el jelenteni a jó hírt, továbbá mindenki szíves elnézését kéri a kellemetlenségekért. Várják a játékosokat Trophy-zni.

Mától végre ismét elérhető az in-game XMB-t és a Trófea rendszert bemutató rendszerszoftver, amelyet, mint azt már sokan tudjátok is, a múlt hét folyamán jelentettek meg, majd azon a napon vissza is hívtak, mert több felhasználó gépén komolyabb gondok akadtak a frissítéssel. Várható volt, hogy a javítás után megváltozik majd a számozása és pontosan ez is történt.

A 2.41-es frissítés tehát egyenlő a 2.40-essel, mínusz a híbák, remélhetőleg. Eric Lempel megköszöni mindenki szíves türelmét és elnézést kér a kellemetlenségekért, majd hozzátette, hogy mindenkit sok szeretettel várnak online státuszba és látni szeretnék ahogy a jónép nyitja meg a Trophy-k sokaságát. Úgy legyen, Lempel uraság.

Ezzel tehát, most már talán kijelenthető, hogy valóra vált a legtöbb PlayStation 3 tulajdonos álma, olyan funkciókat kaptak a 2.40/1-es frissítés személyében, amelyeket gyakorlatilag a gép születése, megjelenése óta várnak. Ez persze még korántsem a vége, kíváncsian várjuk, hogy milyen újabb funkciókkal gazdagodik majd a szeretett multimédiás centerünk. Konzolnak szívünk mélyén majd akkor fogjuk elismerni, ha végre a játékokra is legalább akkora figyelmet fordít az anyacég, mint minden másra ebben a generációban.
nincs még hozzászólás

 

kapcsolódó hírek, cikkek

Úton a 2.41-es Firmware?

Úton a 2.41-es Firmware?

legutóbbi hozzászólások
 
Botyi profiljamarco profilja