Élesedett a Cursed Sails, a Sea of Thieves első nagy frissítése

2018. július 31.
2.4821
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
WickedSick profilja, adatai
WickedSick
Bár eddig is érkeztek már a Rare kalózkodós őrületébe apróbb patchek, mégis az első nagyobb volumenű bővítmény ezidáig váratott magára, megérkezett ugyanis a Cursed Sails névre keresztelt frissítés.

Az update természetesen mindenki számára ingyenesen elérhető, ami új ellenségtípust, játékosok közötti szövetkezést - amit persze ha úgy tartja kedvünk, és van hozzá gerincünk, nyugodtan megszeghetünk -, és egy vadonatúj, három főre tervezett hajót biztosít a játékosok számára, a Brigantine-t.

Üröm az örömben, hogy a fejlesztők ideiglenesen kivették a játékból a csontváz erődöket és a Krakent is, miután azok az élesített frissítés után rendellenesen működtek. Ennek kapcsán a Rare csak annyit nyilatkozott, hogy hamarosan visszapakolják ezeket a játékba.

Tekintve, hogy idén három nagy frissítést terveznek, mindenképp van okunk bizakodni, hogy talán a Sea of Thieves is legalább akkora fejlődést produkál, mint a szintén borzasztóan startoló No Man's Sky.
2 hozzászólás

Ronalddo

6 éve, 2 hónapja és 17 napja

Az fogja megmenteni őket hogy ingyenes. Amúgy kuka lenne.

válasz erre

petrovicsz

6 éve, 2 hónapja és 17 napja

Túl nagy volt az arc, várható volt az óriási bukás. Ha ingyen tolják ki hozzá a kontenteket, talán menthető.

válasz erre
Sea of Thieves
17.790 Ft-tól
kövesd a játékot!
 
legutóbbi hozzászólások
 
marco profilja