Elérte Európát is a redmondiak árcsökkentési hulláma

2008. szeptember 16.
1.7091
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
FutuRetrO profilja, adatai
FutuRetrO
Először Japánban nyírbálták meg az Xbox 360 konzolok árait a Microsoft-nál, majd ezután nem sokkal Amerika következett, így érthető volt, hogy életrekelt szóbeszédek híresztelni kezdtek egy esetleges európai árszelídítést is.

Nem kellett sokat várnunk a hivatalos reakcióra. A Microsoft örömmel jelenti, hogy harmadik körben minket is elért a hullám, melynek fényében szeptember 19.-étől az összes modell ára alaposan meg lesz kurtítva.

A két kisebb, az Arcade és a Premium kiszerelés árai 10-10 ezer Forinttal, míg a csúcskategóriás Elte ennek duplájával, azaz 20 ezer Forinttal lesz olcsóbb 19.-étől. Hamarosan tehát nálunk is a legkedvezőbb árú játékalkalmatosságnak fog számítani, ebben a generációban. Ha még nem vagy gazdi, akkor bizonyára majd most leszel, ennek már valóban képtelenség ellenállni.

A hivatalos bejelentés imígyen hangzik:

A Microsoft a mai napon bejelentette, hogy csökkenti az Xbox360 játékkonzol javasolt fogyasztói árait Európában. A 2008 szeptember 19-én életbelépő árcsökkentés értelmében, a különféle Xbox 360 modellek javasolt fogyasztói árai a következőképpen módosulnak:

Az Xbox 360 Arcade modell új javasolt fogyasztói ára 54990 helyett 44990 Forint lesz. Ez egy kiváló ajánlat azok számára, akik most kezdik el az ismerkedést az újgenerációs konzolok világával.

Az Xbox 360 Premium modell új javasolt fogyasztói ára 74990 helyett 64990 Forint lesz. A premium modellhez vezetéknélküli kontroller, vezetékes fülhallgató valamint 60 GB-os merevlemez tartozik.

Az Xbox 360 Elite modell új javasolt fogyasztói ára 99990 helyett 79990 Forint lesz. Az Elite a profi játékosok választása, hiszen a csomag többek között tartalmaz egy 120 GB-os merevlemezt, amely alkalmas hatalmas mennyiségű játékadat, zene, fénykép és egyéb digitális tartalmak tárolására.

"Büszkék vagyunk, hiszen az Xbox 360 az első konzol, amely áttörte az 50000 Forintos lélektani árhatárt és ezzel a legszélesebb körben elérhető újgenerációs konzol lett. Ezzel az Xbox 360 belépőmodellje több, mint 50 000 forinttal kedvezőbb áron elérhető egyes gyártók termékeinél. A tapasztalatok szerint ez az az árhatár, amely elérése után egy konzol eladásai jelentősen megemelkednek, ezért piaci pozícióinkat tovább tudjuk javítani az új ár bevezetésével.

A mostani időszaktól karácsonyig, 90 új játék fog megjelenni, ezzel még nagyobbra nőhet az Xbox 360-on elérhető játékok listája. Az eddig Európában értékesített több, mint 5 millió konzol után ezzel az újabb árcsökkentéssel és a fantasztikus karácsonyi játékkínálattal, ismét remek szezonra számíthatunk." - mondta Chris Lewis a Microsoft Interactive Entertainment Europe üzletágának alelnöke.
4 hozzászólás

FutuRetrO

11 éve, 10 hónapja és 11 napja

Vendég írta:
Valyon a következő generációs konzolok milyen paraméterekkel dolgoznak majd?
Ez egy igen fogós kérdés. Nem láttak mostanáig napvilágot ezzel kapcsolatos konkrétumok, így csak találgatni tudunk jelenleg.

válasz erre

Vendég

11 éve, 10 hónapja és 11 napja

Valyon a következő generációs konzolok milyen paraméterekkel dolgoznak majd?

válasz erre

FutuRetrO

11 éve, 10 hónapja és 11 napja

Vendég írta:
Na ez az ár ami nem lesz a PS3-on egy ideig.A Sony-nak is lépni kéne már ez ügybe, csak anyagilag bukó.
Igen, nagy valószínűséggel ez nem lesz hatással a PlayStation 3 árszabására. Az "új" üzletpolitikájukba ez nem igazán fér bele, nem akarnak anyagi veszteséget kalapálni maguknak. Többször is fogadkoztak, hogy idén biztosan nem fognak árat csökkenteni. A legfőbb érv továbbra is a Blu-ray lesz. A Nintendo-ra pedig ennél is kisebb hatással lesz a Microsoft lépése. Ez a generáció nagyon nem az árversenyekről szól, sjanos.

válasz erre

Vendég

11 éve, 10 hónapja és 11 napja

Na ez az ár ami nem lesz a PS3-on egy ideig.A Sony-nak is lépni kéne már ez ügybe, csak anyagilag bukó.

válasz erre
legutóbbi hozzászólások
 

Itt is rontjuk a levegőt

gery1113 profiljaWickedSick profilja