Elérhető a Skate 3 Xbox 360-as demója

2010. április 16.
3.0571
Advertisement
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Maniac profilja, adatai
Maniac
A május egy nagyon kemény hónapnak ígérkezik a videojáték-megjelenések tekintetében, ugyanis számtalan kiváló cím nézte ki magának az utolsó tavaszi hónapot, többek között például a Skate 3 is, mely sorozat a gördeszkás játékok legjobbikává fejlődött az évek során.

Legújabb részében pedig annyi újdonság lesz tetten érhető, hogy ezt a címet újabb hosszú hónapokra őrzi majd meg magának, és ha már igazán kíváncsi vagy arra, vajon tényleg sikerült-e megvalósítania a BlackBox csapatának a megvalósíthatatlant, akkor jól figyelj.

Az Xbox 360-ra és PlayStation 3-ra érkező alkotás ugyanis a tegnapi napon megkapta a Microsoft konzolos kipróbálható változatát, így ha szeretnénk már most belevetni magunkat a deszkázás rejtelmeibe, itt a nagy alkalom, nem kell mást tennünk hozzá, csak felcsatlakozni az Xbox Live-ra, és onnan leszipkázni a közel 900 MB méretű demót, majd belevetni magunkat az élvezetekbe. A nagy szerelmet azonban saját érdekünkben még ne kössük meg vele, azzal várjuk meg a teljes verziót, amely május 14-én esedékes Európában. A demóra azért természetesen harapjunk rá, ha van lehetőség!

3 hozzászólás

Vendég

14 éve, 5 hónapja és 9 napja

naon klassz a játékmenő smileymenő smileymenő smiley

válasz erre

Vendég

15 éve, 1 hónapja

nem tudom letolteni a jatekot segicsetek meg kerlek

válasz erre

Vendég

15 éve, 1 hónapja és 16 napja

****a játékok
menő smiley

válasz erre
 
legutóbbi hozzászólások
 
Maniac profiljamarco profilja