Elcsúsztatták a Hearthstone nyílt bétáját

2013. december 20.
1.9641
Advertisement
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Maniac profilja, adatai
Maniac
Habár az eredeti tervek szerint a Blizzard már karácsony előtt elérhetővé tette volna a Hearthstone nyílt bétáját, ezáltal mindenki számára hozzáférhetővé vált volna az alkotást, de információink szerint erre legkorábban csak januárban kerülhet sor.

A Battle.net fórumán megjelent hivatalos bejegyzés értelmében ugyanis a csapatnak el kellett csúsztatnia a nyílt béta indulását, mert olyan visszajelzéseket kaptak a zárt bétázóktól, amelyek ellehetetlenítették, hogy még idén elindítsák a mindenki számára elérhető teszteket.

Pontos datálásunk egyelőre még nincs, de mivel január 7-ig tartanak a zárt béták, ezért a Hearthstone első nyílt bétáira legkorábban ezt követően számíthatunk majd.
6 hozzászólás

fantis6

10 éve, 7 hónapja és 19 napja

mármint a játékon, hiszen már régen nem béta röhögő smiley

válasz erre

fantis6

10 éve, 7 hónapja és 19 napja

most is játszom rajta,nekem bejött mosolygó smiley

válasz erre

rDAVE

11 éve, 1 hónapja és 27 napja

Vendég írta:
Nevetséges mennyire húzzák már... Ez csak egy kártyajáték, könyörgöm...röhögő smiley
További idő kell az MS pasziánsz megfelelő áttanulmányozására, ami alapján tovább tökéletesíthetik a játékot. röhögő smiley

válasz erre

totyak

11 éve, 1 hónapja és 27 napja

Ott akkor már régen gondok vannak, hogy a tesztelők olyan hibát találtak, ami miatt csúsztatni kell.

válasz erre

Vendég

11 éve, 1 hónapja és 27 napja

Nevetséges mennyire húzzák már... Ez csak egy kártyajáték, könyörgöm...röhögő smiley

válasz erre

Azer11

11 éve, 1 hónapja és 27 napja

Véletlen sem az az összeesküvés-elmélet áll a háttérben, hogy titokban a Blizzard bétakulcsokat árul "dílerek" által, és még mindig van rá kereslet khm röhögő smiley

válasz erre
Hearthstone: Heroes of Warcraft
nincs ár
kövesd a játékot!
 
legutóbbi hozzászólások
 
marco profilja