Eközben Japánban: Miért is késik a Deus Ex: Human Revolution?

2011. szeptember 06.
2.0751
Advertisement
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Cpt_Nihil profilja, adatai
Cpt_Nihil
A hivatalos bejelentések szerint e hó nyolcadikán, azaz csütörtökön kellene megjelennie a Deus Ex: Human Revolution-nek Japánban, azonban sejtelmes okoknál fogva erre nem kerül sor az említett napon.

Olyannyira nem, hogy a Square Enix akció-RPG csodáját egész októberig nem látják szívesen a távol-keleti szigetországban. Mindössze annyit tudunk, hogy néhány "tiltott képet" leltek a produktum valamely szegletében, de minthogy a kiadó eleddig nem kívánta közrebocsájtani az ide vonatkozó infókat, egyelőre fogalmunk sincs hol és miféle anyagokról van szó - csupán sejthetjük.

Ha még emlékeztek rá, augusztus elején a Square Enix azt állította, a Deus Ex: Human Revolution-nel abszolút elhatárolódnak mindennemű szexuális matériától, ugyanakkor a nyugaton kiadott verzióban található egy titkos szoba, ami csak úgy dúskál a nem éppen disztingvált szexuális utalásokban... Van itt számítógép, zsebkendő, testápoló, dildo, vibrátor: egyszóval minden, ami egy fesztelen önkielégítéshez jól jöhet.

Mindazonáltal a Square Enix azt is hozzátette a különös beismeréshez, hogy a Japán verzióban ez a szoba nem tűnik fel. És ami azt illeti, nem hinném, hogy éppen a japánokat kéne félteni az efféle tartalmaktól.

Akárhogy is, amíg a fejeteket töritek, olvassátok el a Deus Ex Human Revolution Game Channel-en íródott tesztjét ITT!
Deus Ex: Human Revolution-nek Japánban, azonban sejtelmes okoknál fogva erre nem kerül sor az említett napon.'>
2 hozzászólás

Braddock

13 éve, 2 hónapja és 2 napja

Nekem annyira nem adta!

válasz erre

Vendég

13 éve, 7 hónapja és 23 napja

Igy jartak, pedig nagyon nagy gammabmosolygó smiley

válasz erre
Deus Ex: Human Revolution
9.999 Ft-tól
kövesd a játékot!
 
legutóbbi hozzászólások
 
Maniac profiljamarco profilja