Eidos: Lakat kerül a Rockpool Games manchester-i stúdiójára

2009. január 23.
1.8891
Advertisement
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
FutuRetrO profilja, adatai
FutuRetrO
A pletykák után immár hivatalos, az Eidos lakatot dob a manchester-i Rockpool Games Stúdióra.

A fejlesztő/kiadó a mai nap folyamán megerősítette a szomorú tényt, tehát körülbelül újabb tizennégy ember szimatolhat új állás után. Nehéz idők járnak, tombol a gazdasági válság és a verseny videojáték szoftver fronton pedig egyébként is erős, stabil piaci helyzetben sem garantált a siker, a recesszió pedig csak megsürgeti a leépítéseket, megtöbbszörözi a bezárások számát.

A vezetőség elárulta, hogy minőségi franchise-okban gondolkodnak, hosszú távon, ehhez pedig pénz kell, nem kevés, így a kevésbé jövedelmező ágakat fel kell számolniuk, ne folyjon pénz olyan fekete lyukakba, amelyek elnyelik az értékes anyagi tőkét.

Nehéz döntés volt részükről és köszönik az alkalmazottak eddigi, odaadó munkáját, de a dalnak itt vége szakad. A Rockpool Games Stúdió hozzávetőlegesen 14 munkaerőt alkalmazott, akiknek most menniük kell, végleg bezár a bolt.

Együtt érzünk a piaci versengés újabb áldozataival és természetesen mi is minden jót, kitartást kívánunk a kellemetlen állapot átvészeléséhez.

Rockpool Games Official Website
nincs még hozzászólás

 
legutóbbi hozzászólások
 
marco profilja