Egy százassal lesz olcsóbb az Xbox 360?

2006. július 27.
1.9041
Advertisement
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Hírblock profilja, adatai
Hírblock
A tajváni DigiTimes hírül adta, hogy a Microsoft szoftveróriás tervbe vette új generációs játékgépének, az Xbox 360-as árának a csökkentését.

A lap értesülései szerint a prémium model árából száz dollárt faragna le a gyártó. Az Egyesült Államokban jelenleg 399 dollárba kerül a konzol, Európában pedig 399 eurót kell fizessenek azért a vásárlók, és feltehetőleg kontinensünkön is a tengerentúli árcsökkenéssel arányosan száz euróval lenne kevesebb a készülék ára.

Szakértők szerint a redmondi vállalat így akarja felvenni a versenyt az ősszel forgalomba kerülő 499 (20 GByte-os merevlemezzel) illetve 599 (60 GByte-os merevlemezzel) dolláros árakon debütáló PlayStation 3-al, amely készülékek beépített Blu ray optikai meghajtóval érkeznek.

A DigiTimes közelebbről meg nem nevezett helyi forrásokra hivatkozva közölte, hogy a szoftveróriás tajvani beszállítói 15-20%-os árengedményt adnak a vállalatnak, és így válik lehetővé az Xbox árának a csökkentése. A Microsoft Taiwan szóvivője azonban nem erősítette meg a híreszteléseket, és kijelentette, hogy egyelőre nincsenek efféle terveik.
1 hozzászólás

Braddock

13 éve, 1 hónapja és 1 napja

Vannak helyek ahol még most is nevetségesen drága!

válasz erre
 
legutóbbi hozzászólások
 
marco profilja