Egyre biztosabb, hogy az Uncharted 3 kerül bejelentésre az idei VGA-n

2010. november 23.
1.7781
Advertisement
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Maniac profilja, adatai
Maniac
Éppen a minap adtuk hírül nektek, hogy a Sony brigádja egy óriási bejelentésre készül az idei Video Game Awards 2010 keretein belül, ami december 12-én lesz esedékes, és egy PlayStation 3-exkluzív cím leleplezését takarja.

Sokan már akkor úgy gondolták - köztük mi is -, hogy ez a bejelentésre váró projekt nem lehet más, csak és kizárólag az Uncharted-sorozat harmadik tagja. Erre a pletykára kíván ráerősíteni a Kotaku is, akik biztos forrásokra hivatkozva állítják, Nathan Drake kalandjai a VGA 2010-en kerülnek bejelentésre.

Hogy a Kotaku is ellentmondjon valaminek, szerintük a Sony által kijelölt időpont előtt, már december 11-én tudomást szerezhetünk a játék készültéről, az első komolyabb információk és egyebek azonban csak másnap futhatnak be, legalábbis a neves magazin szerint, akik úgy tudják, hogy néhány kiválasztott újságíró már láthatta is előzetesen a játékot. Bármi is legyen az igazság, az Uncharted 2-t is a VGA-n leplezték le két évvel ezelőtt, így éppen itt lenne az ideje, hogy most, a rendezvény 2010-es évadján jelentsék be a folytatást. Kíváncsian várjuk a fejleményeket!
1 hozzászólás

totyak

14 éve, 6 hónapja és 2 napja

Én is bőven elképzelhetőnek tartom, hogy most jelentik be. Egy ilyen alkalom a legideálisabb. Nagy felhajtás, sok érdeklődő, több nem is kell.

válasz erre
 
legutóbbi hozzászólások
 
Maniac profiljamarco profilja