Egyre több a válás a Fortnite miatt

2018. szeptember 17.
6.8621
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Maniac profilja, adatai
Maniac
Meglepő eredményre jutott a Divorce Online legutóbbi kutatása, amiből kiderült, hogy rohamosan megnövekedett az elmúlt hónapokban azoknak a válásoknak a száma, melyben az egyik fél a videojátékokat, azon belül is leginkább a Fortnite-ot tette felelőssé.

Pontosabban a játékhoz fűződő, nem ritkán függőségbe hajló viszonyt, ezáltal kutatásaik alapján csak Angliában idén január óta több mint 200 válókereset indult csak a játékfüggőségre hivatkozva, ami a hatóságokhoz beérkező összes kérvény mintegy öt százaléka.

Ez elsőre talán nem tűnik jelentősnek, de főként a Fortnite megjelenése óta óriási növekedés a korábbi években tapasztaltakhoz mérten, noha a kutatás vezetője szerint a függőség mindig is központi ok volt a válásoknál, mindössze a háttérben meghúzódó apropók változtak, illetve bővültek az utóbbi években, így az online pornó, a közösségi oldalak vagy az online szerencsejáték után most már a videojáték is ott van az élmezőnyben.
Fortnite-ot tette felelőssé.'>
7 hozzászólás

WarriorAutobot

6 éve, 25 napja

Hát ha megtudnám hogy a csajom ráfüggött első körben megpróbálkoznék a terapeutával, utána meg marad a válás ha nem sikerül a kezelés. röhögő smiley

válasz erre

rDAVE

6 éve, 25 napja

kylx írta:
Viccnek jó, de kevesebb mint egy éve jelent meg, gondolom még azelőtt házasodtak meg.
Hát vicc is volt, viszont van rengeteg válás egy éven belül. Még idén volt is alkalmam végignézni ahogy egy ismerős megházasodik, megszületik a gyerek és válnak, elég morbid.

válasz erre

kylx

6 éve, 25 napja

rDAVE írta:
Ki vesz el olyat, aki Fortnite-ozik?
Viccnek jó, de kevesebb mint egy éve jelent meg, gondolom még azelőtt házasodtak meg.

válasz erre

fighterlaci

6 éve, 25 napja

rDAVE írta:
Ki vesz el olyat, aki Fortnite-ozik?
röhögő smileyröhögő smileyröhögő smileyröhögő smiley

válasz erre

Direktor

6 éve, 25 napja

Idióta akinek ez az életébe tud szólni. wtf smiley

válasz erre

[Tiltott felhasználó!]

6 éve, 25 napja

[Tiltott felhasználó!]

rDAVE

6 éve, 25 napja

Ki vesz el olyat, aki Fortnite-ozik?

válasz erre
Fortnite
nincs ár
kövesd a játékot!
 
legutóbbi hozzászólások
 
marco profilja