Egyre közelebb a megjelenéshez az új Google Glass

2015. december 30.
3.8741
petike737 profilja, adatai
petike737
A Google jó néhány sikeres hardvert tud felmutatni, néhány fejlesztés azonban messze nem váltotta be a reményeket.
 

Ilyen például az első generációs Google Glass, mely óriási bukásnak számít a vállalat életében. Ennek ellenére már egy ideje tudni lehet, hogy nem mondtak le végleg a termékről és fejlesztés alatt áll a következő generáció.

Nemrég az amerikai FCC-nél került engedélyeztetésre az új generáció, mely nagy valószínűséggel a jövő év első felében piacra is kerül. Természetesen sok információ még homályos, ugyanakkor sokak számára lehet vonzó tulajdonság az, hogy az új generációt már bármilyen hagyományos szemüvegre fel lehet majd csatolni. Természetesen a funkciók terén is sok újdonságra lehet számítani, még egy bukás pedig már nem nagyon fér bele ebbe a projektbe.
6 hozzászólás

kpal

6 hónapja, 2 hete és 6 napja

Vajon lesz-e olyan életképes hogy a boltok polcain találkozzunk vele valamikor . Bár kitudja lehet ez lesz a mostani mobilok utódja .

válasz erre

Bvektor

7 hónapja, 1 hete és 6 napja

totyak írta:
Mit fog tudni az új generáció, amit az előző nem? Mitől lesz jobb? Mitől nem lesz bukás? Soka a kérdőjel.
Itt az a kérdés mit engednek. Számomra ez ott halt meg mikor az arcfelismerőt betiltották.
Nagyon jó kérdések, de félek nem lesznek túl bővelkedőek a válaszok. Addig amíg a futurisztikus meghívásos gazdagok játéka vagyonokért kevés funkcióval, addig nincs sok opció.

válasz erre

totyak

7 hónapja, 1 hete és 6 napja

Mit fog tudni az új generáció, amit az előző nem? Mitől lesz jobb? Mitől nem lesz bukás? Soka a kérdőjel.

válasz erre

WarriorAutobot

7 hónapja, 1 hete és 6 napja

Egyszer majd csak jönnek az okos szemüvegek.

válasz erre

kpal

7 hónapja, 1 hete és 6 napja

Anno milyen nagy hírverés volt a világban erről azt szépen elcsendesedett .

válasz erre

Gólem

7 hónapja, 1 hete és 6 napja

Nah, csak dolgoztak a srácok, pedig azt hittem, nem veszik elő egy ideig a témát Googliéknál.

válasz erre
legutóbbi hozzászólások
 

Itt is rontjuk a levegőt

rDAVE profiljatotyak profiljagokuvsvegita profiljagery1113 profiljacsirkee profiljaLaci721 profiljaMonyo profiljaWarriorAutobot profiljamiertkellettaregbevezetes profiljaNeurotic profiljaManiac profilja