Egymillió felett a Pro Evolution Soccer 2012, árcsökkentéssel ünnepel a Konami

2012. április 10.
1.6221
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Maniac profilja, adatai
Maniac
A Konami által közölt legfrissebb bejelentések értelmében meghaladta az egymilliós eladásokat a Pro Evolution Soccer-sorozat legutóbbi, 2012-es évadja.

Ez a szám a legnagyobb riválishoz, avagy a FIFA-szériához mérten ugyan kevésnek tekinthető, a Konami azonban olyan szintű örömmámorban úszott ettől a számadattól - ami a PES-hez képest kitűnő -, hogy bejelentette, árcsökkentést eszközöl alkotásukon a világ minden egyes tájegységén.

A tervek szerint nem a már meglévő példányokat kívánja jó árasítani a Konami, hanem egy alacsonyabb árú újrakiadással, amely PlayStation 3 és Xbox 360 mellett PC-re is megjelenhet.

Az újrakiadás gondolata egyébiránt azért is kitűnő ötlet, mert így a Konamitól is lesz valami "friss", de legalábbis inkább olcsó focis játék a boltokban az Európa Bajnokság ideje alatt.

A Pro Evolution Soccer 2012 eredetileg tavaly szeptemberben jelent meg világszerte, ám az újrakiadással kapcsolatban sem pontos dátumunk, sem pontos árcédulánk nincs még ezekben a pillanatokban.
6 hozzászólás

Vendég

13 éve, 22 napja

Maniac írta:
Ez igaz, kár, hogy a legtöbb külföldi magazin - így például forrásaink sem - említették. Csak két NÍVÓS példát mutatnék:

http://www.vg247.com/2012/04/10/pes-2012-sells-1-million/
http://www.joystiq.com/2012/04/09/pro-evo-soccer-2012-sells-a-million-drop-kicks-price/

Az árcsökkentésen mondjuk mindez mit sem változtat, a hír hangsúlya ezen van.
De-de. Ott van a Joystiq linken a hivatalos press release (nagy kék gomb), én is onnan lestem ki. A VG247-ről nem beszélnék, mióta az Eurogamer Network tagja lett, kritikán aluli a színvonal.

válasz erre

Braddock

13 éve, 22 napja

A sok foci őrült!röhögő smiley

válasz erre

Maniac

13 éve, 22 napja

Vendég írta:
Tegyük hozzá gyorsan: az 1 millió az nem worldwide eredmény, hanem csak Latin Amerika! A hivatalos közleményből egy kis bevágás: "In celebration of one million units sold throughout Latin America, Konami Digital Entertainment has announced it's re-releasing its hit game,"

A worldwide kb 3-4 millión állhat a program.

És most bunkó sem voltam :-).
Ez igaz, kár, hogy a legtöbb külföldi magazin - így például forrásaink sem - említették. Csak két NÍVÓS példát mutatnék:

http://www.vg247.com/2012/04/10/pes-2012-sells-1-million/
http://www.joystiq.com/2012/04/09/pro-evo-soccer-2012-sells-a-million-drop-kicks-price/

Az árcsökkentésen mondjuk mindez mit sem változtat, a hír hangsúlya ezen van.

válasz erre

Vendég

13 éve, 22 napja

Tegyük hozzá gyorsan: az 1 millió az nem worldwide eredmény, hanem csak Latin Amerika! A hivatalos közleményből egy kis bevágás: "In celebration of one million units sold throughout Latin America, Konami Digital Entertainment has announced it's re-releasing its hit game,"

A worldwide kb 3-4 millión állhat a program.

És most bunkó sem voltam :-).

válasz erre

Vendég

13 éve, 22 napja

ROhadt jó ötlet!mosolygó smiley

válasz erre

Vendég

13 éve, 22 napja

Azért egy Fifa mellett ez gyönyörű teljesítmény!

válasz erre
Pro Evolution Soccer 2012
nincs ár
kövesd a játékot!
 
legutóbbi hozzászólások
 
Botyi profiljaManiac profiljamarco profilja