Egyjátékos kampányt is kaphat a Battalion 1944

2016. február 26.
4.5951
Advertisement
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Maniac profilja, adatai
Maniac
Habár nagyon örültünk, amikor a Bulkhead Interactive csapata bejelentette, hogy egy második világháborús FPS-játékon fognak dolgozni, amiatt azonban már kevésbé voltunk lelkesek, hogy kizárólag a többjátékos módra kíván koncentrálni az alkotás.

Reménykedtünk azonban abban, hogy megfelelő összegű pénz összejövetelét követően a készítők egy olyan mérföldkövet is elérhetővé tesznek, amelynek elérésével egyjátékos kampány kerülhet majd a játékba.

Természetesen nem eszik olyan forrón a kását, ahhoz ugyanis, hogy ez összejöjjön, az elkövetkezendő öt nap alatt legalább 1,2 millió fontot kellene összekalapozniuk a rajongóknak, de mivel jelenleg még a 300 ezer sincs meg, ezért komoly aggályaink vannak a siker kapcsán. Persze a remény haljon meg utoljára!

Nézd nagyban ezt a videót!



14 hozzászólás

drift3r91

8 éve, 9 hónapja és 11 napja

SW:BF-nál tényelg ez lett, meg sztem 5 éveseknek való olyan könnyű, életcsik toltodik multiba? stb. na de ezt megint ne a grafika adja el csak azt kérem.

válasz erre

RyutheStaR

8 éve, 9 hónapja és 12 napja

Tök jó, hogy mindenki nosztalgiázna egy jó kis VH-s játékban (én is) de ott a gond, hogy szinte nakam rá, hogy ez nem az a játék lesz amire várnunk kéne. Ez csak egy ismételten felkapott retek, amit megint csomóan megvesznek, de fél év múlva a kutya se fogja tolni, ahogy a legutóbbi SW Battlefrontnál is, ott is megmondtam előre, hogy ez lesz, itt is. (igen, tudom)

válasz erre

1000feri

8 éve, 9 hónapja és 12 napja

Tök divat lett mostanában a "koldulás"

válasz erre

totyak

8 éve, 9 hónapja és 13 napja

Amit eddig láttam a játékból, az alapján nem nagyon éri meg még 1,2 millió fontot belepumpálni. Én alapvetően single párti vagyok, de van, amit veszni kell hagyni. Ez egy olyan játék.

válasz erre

kumar007

8 éve, 9 hónapja és 13 napja

Köszönöm nem kérek már..Ennyi elég volt ----- Hát ez meghalt már mikor a cimet olvastam...

válasz erre

rDAVE

8 éve, 9 hónapja és 13 napja

movi írta:
Lassan az lesz az extra, ha van kampány! Jól kifordult ez az egész ...
Amúgy meg a rajongók kalapozzanak össze pénzt, hogy megcsinálják a játékot, és ha kész pénzért megvehetik! No comment...
Ez nem így megy... Különböző támogatói csomagok vannak, mindegyik mást tartalmaz, viszont mindegyikben benne van a játék.

válasz erre

kpal

8 éve, 9 hónapja és 13 napja

Ez már most döglött .

válasz erre

movi

8 éve, 9 hónapja és 13 napja

Lassan az lesz az extra, ha van kampány! Jól kifordult ez az egész ...
Amúgy meg a rajongók kalapozzanak össze pénzt, hogy megcsinálják a játékot, és ha kész pénzért megvehetik! No comment...

válasz erre

Bvektor

8 éve, 9 hónapja és 13 napja

Ha az egész project lenne kickstarteren az még oké, ahogy rDAVE is mondta az ötlet és a pénz nem jár együtt, de ez a 10 részes dolog... Főleg, hogy némelyik tényleg elég alapvető belőle... Szidjuk az EA-t a rengeteg DLC-je miatt, de ezek milliókat akasztanának le egy DLCért amihez nemhogy nincs is még alapjáték, de épphogy hozzáfogtak...

válasz erre

rDAVE

8 éve, 9 hónapja és 13 napja

marco írta:
Figyu skacok, csinánánk egy ujjj ódalt a Game Channelhó, kőne hozzá 300 milka lóvé. De istenbizony megcsinájjuk csak aggyatok mán!

Gyomorforgató hozzáállás, legyen már keretem egy játékra ha nekiállok. Vagy ne álljak neki. De rühellem ezt a bandát.
Azért az ötlet és a pénz nem jár együtt. röhögő smiley A legpénzesebb cégek amúgy is nulla kreativitást mutatnak. röhögő smiley Szerintem jó az efféle kampány, csak minden nyomi rákap a könnyű pénzre. Kívánom nekik, hogy rohadnának meg egy bányában... röhögő smiley

válasz erre

marco

8 éve, 9 hónapja és 13 napja

Figyu skacok, csinánánk egy ujjj ódalt a Game Channelhó, kőne hozzá 300 milka lóvé. De istenbizony megcsinájjuk csak aggyatok mán!

Gyomorforgató hozzáállás, legyen már keretem egy játékra ha nekiállok. Vagy ne álljak neki. De rühellem ezt a bandát.

válasz erre

Imperator

8 éve, 9 hónapja és 13 napja

Kampány nélkül engem se érdekelne, ennyi lóvét ennyi idő alatt viszont nem hiszem hogy összeszednek.

válasz erre
12a(z) 2 -ből
Battalion 1944
4.699 Ft-tól
kövesd a játékot!
 
legutóbbi hozzászólások
 
marco profiljarDAVE profilja